Becsült olvasási idő: 1 perc
Cseh élelmiszert követelnek az állami intézményekbe a cseh gazdák

A közép-európai ország termelőinek szervezete nyílt levélben fordult Marian Jurecka mezőgazdasági miniszterhez, segítségét kérve törekvésük megvalósításához - jelentette kedden a cseh közszolgálati hírtelevízió (CT24).

A cseh gazdák felhívták a miniszter figyelmét arra, hogy például a minisztériumok étkezdéiben, illetve büféiben, valamint az állami finanszírozású színházakban és kórházakban is többségében külföldi eredetű élelmiszereket használnak.

A gazdák szerint a cseh élelmiszerek biztonságosabbak, egészségesebbek, és jobb ízűek a külföldről behozott termékeknél. "Fogyasztásuk terén a cseh állami intézményeknek példát kellene mutatniuk" - áll a levélben.

A mezőgazdasági tárca szerint azonban a helyzet ennél sokkal bonyolultabb.

"Nincsenek olyan tanulmányok, amelyek bizonyítanák, hogy a cseh élelmiszertermékek valóban egészségesebbek a külföldieknél" - mutatott rá válaszában a miniszter.

Leszögezte: a minisztériumok és az állam által finanszírozott intézmények élelmiszerellátását törvényes alapon, pályázat útján oldják meg az illetékesek. Ebben több tényezőnek, egyebek között az árnak is nagy szerepe van.

A miniszter szerint arról sincs kimutatás, hogy az érintett intézményekben milyen eredetű élelmiszereket árulnak.

"A minisztériumi étkezdékkel kapcsolatban inkább azok általános színvonalát, semmint az élelmiszerek eredetét bírálják" - jelentette ki Jurecka. Ugyanakkor jelezte: kész arra, hogy a találkozzon a cseh gazdák képviselőivel és elbeszélgessen velük a témáról.