A Márton József-Díj idén a szakma egyik legismertebb és igen produktív szakemberéhez Dr. Nagy Bálint nyugalmazott egyetemi tanárhoz került. dr. Nagy Bálint elmondta, ez az elismerés különösen fontos számára: egyrészt a fenntartható mezőgazdaság gondolatát kezdetben Márton Józseffel igyekeztek megértetni az akkor erre süket döntéshozókkal, másrészt Márton József nem csak szakmai partnere volt, hanem személyes jó barátja is.
Márton József agrárszakember 2001-ben alapította az AGRO.bio Hungary Kft.-t. A cég kezdetektől olyan innovatív biológiai alapú, vegyszermentes termékek forgalmazását tekintette feladatának, amelyek használatával a gazdák nem rombolják, hanem újraépítik a termőtalajt. A cég első terméke a BactoFil volt, amely ma is vezetőterméknek számít a cég portfóliójában, és 42 országban áll szabadalmi eljárás alatt.
Márton József korán hagyta itt családját és imádott munkáját. Édesapja után fia, Márton Balázs vette át az AGRO.bio Hungary Kft irányítását, folytatva a megkezdett munkát, és az akkor még kis cégből mára a piaci szegmensben piacvezető céget épített fel kollégáival.
A cégalapítóra méltó emlékezés a frissen alapított díj. A Márton József-Díj értékét három dolog garantálja. A díjjal pénzbeli elismerés jár, még pedig annyi, amennyi az adott évben 100 liter BactoFil piaci ára. A Herendi Porcelánmanufaktúra remeke is hozzájárul az egyediséghez, ugyanis eddig nem forgalmazott, arany kalász motívumokkal díszítette a díjat jelképező vázát, amelyből az elkövetkezendőkben évente kizárólag egy darab készül az AGRO.bio Hungary Kft. számára. Mindemellett a díj igazi értékét elsősorban maga a díjazott és a kuratórium adja, amely idén a következő szakemberekből állt: Dr. Árendás Tamás, Dr. Árvay Gyula, Dr. Bódis László, Daoda Zoltán, Dr. Gyuricza Csaba, Dr. Inczédy Péter, Dr. Oláh István, Dr. Polgár Zsolt, Sándorfy András, Vértes Tímea.

