Jelentős áremelkedést mért januárban a statisztika a tojás hazai piacán: az előző évhez képest 14 százalékkal emelkedtek az átvételi árak. Hetenkénti bontásban már nem ennyire drasztikus az árváltozás, december utolsó hetéhez képest kicsit még olcsóbb is lett a tojás az év első heteiben.
A következő időszakban viszont újra felfelé indulhatnak az árak – tudta meg a Magyar Idők. Mindennek hátterében a november óta tomboló madárinfluenza-járvány áll, amely már nemcsak a hazai, hanem az európai unió más tagállamaiban működő baromfitelepek működését is megnehezíti. Végh László, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Tojásszövetség) elnöke a Magyar Időknek elmondta: a madárinfluenza nagy hatással van az ágazat működésére, a járvány jelenléte pedig jelentős árfelhajtó hatással bír nemcsak itthon, hanem egész Európában.
A szakember szerint nem csak az állategészségügyi problémák állnak a csökkenő kínálat hátterében. Az állattartók hagyományosan az év első két hónapjában végzik el a szükséges selejtezést és készülnek fel az új szezonra. Mindez azt jelenti, hogy a kényszervágások mellett az állomány frissítése miatt is kevesebb a tojás a piacon.
A Magyar Idők több hazai áruházláncot is megkeresett azzal kapcsolatban, hogy hogyan alakult az étkezési tojás forgalma az elmúlt hetekben. Amint azt a lap megtudta, a Sparban 13 százalékkal több tojás fogyott, mint egy évvel korábban, a Tescóban pedig 15 százalékkal bővült a forgalom. Ennél nagyobb volt a növekedés a CBA boltjaiban. Fodor Attila, az áruházlánc kommunikációs igazgatója szerint januárban hozzávetőlegesen 20 százalékkal több étkezési tojást adtak el, mint egy évvel korábban.

