Egy kolumbiai kutya megértette, hogy igazából mit is jelent ez a szó: kereskedelem.

Negro már öt éve Kolumbia Monterrey városában, egy műszaki intézet kampuszán tengeti a mindennapjait, és immár a felsőoktatási intézmény saját „házikedvencének” tekinthető.

Ami a lényeget illeti, az állat sokáig figyelte, amint a kampusz boltjába betérő diákok ételeket és más árucikkeket vásárolgatnak maguknak. Hosszú elemezgetések után megállapította, hogy a vevők csupán egy lapos, gyűrődésre hajlamos tárgy (bankjegy) átnyújtásával azonnal hozzájutnak a kiszemelt javakhoz. Osztott-szorzott, majd pedig egy nap a farkát csóválva, egy falevéllel a szájában ő is belépett a kereskedésbe, hogy sütit vegyen vele.

Az eladók szerencsére elfogadták a ritka „pénznemet”.

A rendkívül barátságos kutya azóta törzsvásárló a boltban, és rendre ilyen módon egyenlíti ki a számlát. Természetesen mindig megkapja cserébe az őt megillető csemegét. Mindenki el van olvadva tőle, pedig lehet, hogy csak a bolondját járatja az egész egyetemmel. Rájött, miként kamatoztathatja a „cukiságot”.

Ezt hívják kereskedői vénának.