A fegyveres konfliktusok és a természeti csapások, mindenekelőtt az aszályok miatt 15 százalékkal nőtt az éhező emberek száma a világon 2017-ben, és a helyzet egyre romlik – derült ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és az Élelmezési Világprogram (WFP) egyik globális projektje által csütörtökön ismertetett jelentésből.
„Egyértelmű trendet látunk: 80 millió után 108 millió, 108 millió után már 124 millió, az emberek az éhínség felé menetelnek szerte a világon” – mondta az Élelmezési Világprogram vezetője. David Beasley szerint mindaddig nem is lehet gátat szabni ennek, míg nem sikerül lezárni néhány konfliktust.

Az FSIN jelentéséből többek között kiderül: a 2017-ben tapasztalt növekedés nagyrészt a Mianmarban, a Nigéria észak-keleti részén, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, a Dél-Szudánban és a Jemenben kialakult vagy felerősödött konfliktusok miatt következett be.
A válságok az idén is meghatározóak lesznek az élelmezésbiztonság terén, továbbá a szakértők arra számítanak, hogy Afrika több részén súlyos aszály fogja rontani a gabonatermelést és az állattenyésztést, súlyosbítva az élelmezési gondokat.
A jelentés szerint ebben az évben is Jemenben lesz a legsúlyosabb az élelmezési válság. Az országban 2015 óta dúlnak harcok, amelyek miatt kétmillióan hagyták el otthonukat.
A szakemberek felhívták a figyelmet Eritreára, Észak-Koreára és Venezuelára, szerintük ezekben az országokban is aggodalomra adhat okot a helyzet, de adatok híján nehéz megbecsülni, hány ember éhezik.
Elemzések azt mutatták, hogy az élelmezési válság legalább három vagy négy kontinensen súlyosbodhat 2018-ban – mutatott rá Luca Rosso, a FAO szakértője.
Az FSIN ötfokozatú skálán osztályozza az élelmezési nehézségeket. Ezek közül a hármas válságnak, a négyes vészhelyzetnek az ötös pedig éhínségnek/katasztrófának minősül.
„Ünnepeltük magunkat, hogy Dél-Szudánban sikerült elkerülni tavaly az éhínséget, de a friss adatok szerint néhány hónapon belül kialakulhat, és ez más országokra is igaz” – fogalmazott Luca Rosso.

