Az együttműködés keretében az ÖRT támogatja a GVH Versenykultúra Központjának Központja (GVH VKK) céljainak megvalósítását a versenykultúra fejlesztése, valamint a versenyjogi megfelelés elterjesztése érdekében.
A magyarországi versenykultúra és a tudatos fogyasztói döntéshozatal kultúrája fejlesztésének és terjesztésének letéteményeseként a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) egyik feladata a verseny társadalmi elfogadottságának növelése, továbbá a jogkövető magatartás, a versenybarát, illetve a tudatos fogyasztói döntéshozatalt biztosító szabályozási környezet elősegítése, valamint az ismeretek szélesítése a versenypolitikával, versenyszabályokkal kapcsolatban. A cél megvalósítása érdekében a GVH 2012 évvégén „Megfelelési kampányt” indított, ennek keretében kötött együttműködést az ÖRT-vel.
„A GVH VKK az együttműködés keretében támogatja az ÖRT jogszabályok betartása mellett végzett szakmai tevékenységét” – fogalmazott Tevanné dr. Südi Annamária a GVH főtitkára, a GVH VKK vezetője.
„A GVH versenyjogi megfelelés iránti céljaival teljes mértékben egyetértünk. A reklám a verseny egyik fontos eszköze, így meggyőződésünk, hogy annak tisztasága feletti őrködésünk a verseny tisztaságához is hozzájárul. A jogszerű és etikus reklámozás a reklám és a márkák iránti bizalom fenntartása révén a fogyasztónak, a reklámozónak, így a gazdaságnak és a társadalomnak is hasznára válik” – hangsúlyozta dr. Megyer Örs, az ÖRT elnöke.
„Nagyon fontos lépés ez az ÖRT életében, mert az együttműködési szándék arra is kiterjed, hogy közös szakmai rendezvényeket szervezzünk, akár a GVH „Megfelelési kampányához” kapcsolódóan oktatási céllal, akár egyes szakmai kérdések alaposabb megvitatása céljával – jelentette ki dr. Fazekas Ildikó az ÖRT főtitkára.
A „Megfelelési kampány” weblapja a www.megfeleles.hu címen érhető el.

