Becsült olvasási idő: 1 perc
Ehető szívószál és tücsökmüzli

A Grüne Woche, Európa legismertebb mezőgazdasági, élelmiszeripari óriáskiállítása. A kétségtelenül roppant erős közönségszórakoztató vonal mellett akad pár érdekes gyöngyszem kifejezetten szakmai látogatóknak is: például az élelmiszeripari startupok bemutatkozása, amelyre kizárólag szakemberek hivatalosak.

Január 24-én egy egész napon át a friss ötletekről szól majd a Grüne Woche szakmai „szeglete”, a Professional Center: az IGW-Startup-Day néven meghirdetett eseményen élelmiszeripari startupok kapnak lehetőséget a bemutatkozásra.

A kiállítás szervezői így kívánnak lehetőséget teremteni a vállalkozásalapítás legkülönbözőbb fázisában lévő startupoknak, hogy találkozhassanak az élelmiszeripar legfontosabb döntéshozóival, valamint számos szakértővel, és profitáljanak a berlini kiállítás igen jó médiajelenlétéből.

Frissen préselt zöldség- és gyümölcslevek

Fotó:123rf.com

Az egyebek között agrárbanki szakértőből, életmódmagazin-szerkesztőből, áruházlánci szakemberből, valamint élelmiszeripari és e-kereskedelmi egyesületek képviselőiből álló zsűri már korábban előválogatta a jelentkezők közül azt a húszat, akik lehetőséget kapnak, hogy rövid prezentációjukkal élőben győzzék meg a jelen lévőket.

 
Rovarfehérje-tartalmú snack

Fotó: bearprotein.de


Egyfelől a zsűri szimpátiájáért is zajlik a versengés – hiszen a nap végén eredményhirdetést tartanak, és a díjazottak minden bizonnyal erős médiatámogatásra számíthatnak –, viszont nemcsak a díjazottak nyerhetnek, a húsz döntős mindegyike gyümölcsöző kapcsolatokra lelhet Berlinben.

Három szekcióban zajlanak majd a rövid bemutatkozó prezentációk: italok és ahhoz kapcsolódó érdekességek, zöldség-gyümölcs, valamint hús, hal és azok helyettesítői. Lesz egyebek között ehető szívószál, koffeintartalmú limonádé, cukormentes gyümölcsös „gumicukor”, hidegen préselt és nagy nyomással tartósított zöldség- és gyümölcslevek, fair-fenntartható termesztésből származó zöldség- és gyümölcschips, de még rovarprotein-tartalmú snack is.