hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 1 perc
Elhunyt Gazsi Zoltán

Hatvanéves korában elhunyt Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary korábbi ügyvezető igazgatója, elismert vállalatvezető, üzleti mentor és az emberközpontú vezetői szemlélet egyik legismertebb hazai képviselője.

Gazsi Zoltán csaknem két évtizeden át irányította az Eisberg Hungary Kft.-t, miközben a magyar üzleti élet meghatározó vezetői személyiségévé vált. 

Az elmúlt években nyíltan beszélt daganatos betegségéről, tapasztalatait előadásokon, interjúkban és az Emberszemlélet – Az életigenlő cégvezető című könyvében is megosztotta. Emellett az Önzetlenség Napja kezdeményezés elindítójaként is sokat tett a társadalmi felelősségvállalás erősítéséért. Halálhírét családja tette közzé.

Lapunkkal szoros kapcsolatot ápolt, ahogy ő  többször adott számunkra interjút, témaötleteket, úgy a Store Insideren is többször írtunk róla.

Gazsi Zoltán munkásságát számos szakmai elismerés övezte, vezetőként pedig következetesen az emberközpontú vállalatirányítást és a közösségépítést képviselte. Hiánya a hazai FMCG-szektor és az üzleti közösség számára is jelentős veszteség.