Becsült olvasási idő: 1 perc
Elisszák a világ elől a kakaót a kínaiak

2776 dollárba kerül egy tonna kakaó a tőzsdén New Yorkban. Londonban 2890 dollár az ára. Két éve nem volt ilyen magas. 

Rossz volt a termés Nyugat Afrikában – közlik álszent arccal a spekulánsok, akik degeszre keresik magukat. A világ ugyanis egyre több kakaót kíván, és ezért hajlandó magas árat fizetni. Az egyre gyarapodó kínai középosztály hihetetlen mértékben növeli a csokoládé importját. Az elmúlt években több mint 25% az emelkedés mértéke. Mindez jó hír azoknak a nyugat-afrikai gazdáknak, akik kitartottak a kakaó cserjék mellett. Sokan ugyanis elveszítették a reményt, és áttértek a sokkal kevésbé igényes pálmaolaj és kaucsuk termelésre. A szakértők most arra számítanak, hogy megindul a visszarendeződés a kakaó piacon. Több lesz a termelő és a termés. Csökkenhetnek az árak. A Goldman Sachs szerint hamarosan már csak 2500 dollárt fizetnek majd a tőzsdén egy tonna kakaóért. A kínai középosztály pedig olcsóbban kaphatja meg a maga csoki adagját, így várhatóan tovább nő a fogyasztás a Mennyei Birodalomban, ahol a „kis császárok”, az egykék több mint egynegyede már így is túlsúlyos.