Becsült olvasási idő: 1 perc
Elképesztő méreteket ölt a gyerekmunka

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) becslése szerint világszerte 10,5 millióra tehető az idegen háztartásokban foglalkoztatott gyermekek száma, akik gyakran veszélyes, rabszolgákéhoz hasonlítható körülmények között kényszerülnek dolgozni.

Az ILO jelentésében, amelyet a gyerekmunka megszüntetéséről szóló világnapra hozott ki, azt írja, hogy a 10,5 millió gyerekmunkás közül 6,5 millió 15 év alatti. Több mint 71 százalékuk lány. E gyerekek takarítanak, vasalnak, főznek, kertészkednek.

gyerekTöbbnyire el vannak szakadva a családjuktól, a nyilvánosságtól és erősen függenek munkaadóiktól. Emiatt rendkívül sebezhetővé válnak. Gyakran a szexuális kizsákmányolás veszélye is fenyegeti őket.

A Die Presse című bécsi lap eközben arról írt, hogy Görögországban mintegy százezer gyerek dolgozik illegálisan. Ezt Jorgosz Mohosz, a gyermekvédelemben illetékes görög ombudsman helyettese közölte. Sokuk a szomszédos balkáni országokból érkezett, és általában romák. Az osztrák lap arra is felhívja a figyelmet, hogy Görögországban egyre több fiatal igyekszik munkát találni kávéházakban, éttermekben. Az egyik görög gimnázium tanulóinak közel kétharmada vállal mellékes munkát a tanítás után.