Négy sikeres, sportolókat segítő évad után a Szentkirályi idén első alkalommal indította útjára népszerű Tehetségprogramjának divattagozat pályázatát. Az ásványvízmárka az elmúlt években kiemelt figyelmet fordított a hazai divatszakmával való együttműködésre, amelynek fontos mérföldköve volt a Szentkirályi Tehetségprogram kiszélesítése. A Magyar Divat & Design Ügynökség szakmai támogatásával megvalósított kezdeményezésen Csorba Kinga végzett az első helyen, akit a négytagú szakértői zsűri által kijelölt szűkített listáról a közönség szavazatai alapján választottak győztesnek. Az ifjú tehetség nyereménye, hogy 2023 januárjában ellátogathat a szakma egyik kiemelkedő rendezvényére, az olaszországi Milano Unica szakvásárra.

A 14 pályázó közül kiválasztott nyertes, Csorba Kinga megkülönböztetett figyelmet szentelt a fenntarthatóságra a portfóliójában: a lézervágott technikával készült „Méhek tánca” fantázianevű kollekciójának legfőbb motívumát is a méhek és a méhsejtminta ihlette. Pályázatában a pazarlásmentes divat szellemisége is jelentős hangsúlyt kapott, emellett a mitológia és a hetvenes évek színes mintái is nagyban inspirálták a tervezőt.


