hero
Store Insider

Rovat:

Kereskedelem, AI
Becsült olvasási idő: 1 perc
Európai összefogás segíti a mesterséges intelligencia elterjedését a hazai kisvállalkozásokban

Az IPOSZ budapesti konferenciáján mutatták be a hároméves nemzetközi AI4SMEs projekt eredményeit, valamint azokat a hazai vállalkozói példákat, amelyek megmutatják, hogyan alkalmazható a mesterséges intelligencia a mindennapi üzleti működésben.

Az AI4SMEs projekt november 4-i zárókonferenciáját a Hanza Parlament és az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) szervezte Budapesten. Az Európai Unió támogatásával, 2023 decemberétől 2026 novemberéig megvalósuló kezdeményezésben öt ország – Németország, Litvánia, Észtország, Lengyelország és Magyarország – hat partnerszervezete működött együtt. A közös munka során a kis- és középvállalkozások igényeire épülő képzési programok, oktatási és vállalkozói tananyagok, valamint a gyakorlati alkalmazást segítő útmutatók készültek.

Az IPOSZ kezdeményezésének egyik fontos eleme, hogy olyan iparosokat és kisvállalkozásokat keres fel, amelyek már eredményesen használják a mesterséges intelligenciát, és tapasztalataikat más vállalkozásokkal is megosztják. Az erre a célra meghirdetett verseny díjazottjait a zárókonferencián mutatták be, így a résztvevők konkrét, a gyakorlatban is alkalmazható példákat ismerhettek meg.

Németh László, az IPOSZ elnöke kiemelte: a legkisebb vállalkozások számára is elérhetővé kell tenni az MI alkalmazásához szükséges ismereteket és gyakorlati támogatást. A technológia számos területen megkönnyítheti a munkát, az ajánlatok elkészítésétől a dokumentumok feldolgozásán át a készletek tervezéséig. 

Az MI által előállított eredmények szakmai ellenőrzése ugyanakkor továbbra is elengedhetetlen.

Max Hogeforster, a Hanza Parlament elnöke a nemzetközi projekt legfontosabb eredményeit ismertette. A konferencián külföldi kamarai és képzési szakemberek, valamint hazai egyetemi szakértők és szolgáltatók mutatták be a mesterséges intelligencia üzleti alkalmazásának lehetőségeit és kockázatait. A rendezvény arra is alkalmat adott, hogy a vállalkozások közvetlenül konzultáljanak az MI-szolgáltatókkal.

A projekt eredményeinek szélesebb körű hasznosítását egy 13 ország 74 intézményét összekapcsoló tudásmegosztási hálózat segíti. A kezdeményezés keretében magyar nyelvű útmutatók és képzési modulok is elérhetők.

Fotó: Adobe Stock/7IMJAGO