Becsült olvasási idő: 1 perc
Évente 340 milliárd PET palack nem kerül szelektív gyűjtőbe

Egy átlagos család öt év alatt több mint 10.500 PET palack és fém italos doboz hulladékot termel. Ezeknek csak kevesebb, mint felét gyűjtik szelektíven, a másik részük hulladéklerakóban vagy a természetben végzi szemétként. Egy palack lebomlása pedig közel 450 évig tart, ami nagyon sok idő - tájékoztat Rutai Gergely, a SodaStream magyarországi szakértője. Hozzátette: a hétvégi országos szemétgyűjtő akció során újra kiemelt figyelmet kap a környezetszennyezés, így feltétlenül szót kell ejteni a világ elképzelhetetlen mértékű PET palack termeléséről.

Rutai Gergely elmondta: világszerte 340 milliárd palackot nem hasznosítanak újra évente. Bár évről évre kismértékben, de nő a szelektíven gyűjtött hulladék mennyisége, ennek ellenére csak Európában például a PET palackok mindössze 48,4%-a kerül szelektív gyűjtőkbe. „A legjobb védelem a megelőzés, ez pedig a környezetvédelemre is hatványozottan igaz. A technika fejlődésének köszönhetően már számos olyan lehetőség áll rendelkezésre, melyekkel sokkal tudatosabbá tehető a mindennapi életvitel környezetvédelmi szempontból is” – véli a szakértő.

A szénsavasító készülékeket gyártó SodaStream kiemelt célja, hogy csökkentse a világ PET palack termelését. Mindezt úgy, hogy a szénsavas italok kedvelőinek ne kelljen lemondaniuk az üdítőkről, csupán otthon, költséghatékonyan, helytakarékosan, környezetkímélő módon állítsák elő a szénsavas vizet vagy víz alapú üdítőitalokat. A SodaStream gépek használói például kb 500 millió PET palackkal csökkentik a világ hulladék termelését, így megóvják a környezetet a gyártással és szállítmányozással járó természeti hatásoktól.