Becsült olvasási idő: 3 perc
Ezeket a fiókokat zárja be az Erste

A január 20-ig megszűnő 41 Erste-bankfiók ügyfelei számlavezetését átveszi egy másik bankfiók. Arról, hogy a bezárás után melyik fiók lesz a számlavezető és hol van a legközelebbi fiók és ATM, a bank külön levélben értesíti ügyfeleit. A 41 bankfiókból 18 Budapesten található.

ersteAz Erste 2011 december elején jelentette be, hogy a jövő év első hónapjaiban megválik dolgozóinak mintegy 15 százalékától, 400-450 főtől és a 184 bankfiókja közül várhatóan 43-at bezár. A végső szám – a honlapon olvasható tájékoztatás szerint – 41 fiók megszüntetése.

A létszámcsökkentést a bank a december elején kiadott közleményében a gazdasági válság következményeként előálló korlátozott bevételi kilátásokkal, a hitelezés visszaesésével, a „kiemelkedően magas mértékű bankadóval” és a végtörlesztés intézményének bevezetése okozta jelentős veszteséggel indokolta.

Jelasity Radován elnök-vezérigazgató akkor a közleményben hangsúlyozta: a tulajdonos, az osztrák Erste Group változatlanul fenntartja a magyar piac és ügyfelek iránti elkötelezettségét, azonban a bankpiac fékeződése miatt át kell értékelni a bankcsoport magyarországi középtávú kilátásait, és ennek megfelelően kell alakítani az üzleti stratégiát.

Az átalakítás nem kizárólag létszámleépítést jelent, hanem átfogó megújulást a stratégiától az ügyfélkapcsolatokon keresztül a kockázatkezelésig. A korábbi évek hitelezésen alapuló növekedését felváltja egy, a forrásgyűjtésre fókuszáló, az ügyfélkapcsolatok hatékony kiaknázásán alapuló banki tevékenység.

Lázár levele az Erstének

Az árfolyamveszteség megosztását kéri az Erste Banktól a hódmezővásárhelyi önkormányzat abban a levélben, melyet Jelasity Radovan elnök-vezérigazgatónak küldtek.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat 2006-ban 694 darab 100 ezer svájci frank névértékű kötvényt bocsátott ki. A Lázár János (Fidesz) polgármester és Korsós Ágnes főjegyző által jegyzett levél leszögezi, az önkormányzat eleget tesz kamat- és tőkefizetési kötelezettségének, a teljesítés azonban nem jelenti a tartozás teljes tartalmának elismerését, hiszen a 2006-os 173,41 forintos svájcifrank-árfolyamhoz képest a jelenlegi árfolyam meghaladja a 251 forintot.

A bezáró Erste fiókok listája

Vízimolnár utcai Fiók 1031 Budapest Vízimolnár u. 2-4.; Csillaghegyi Fiók 1038 Budapest Vasútsor u. 1.; Újpest, Váci úti Fiók 1047 Budapest Váci út 15-19.; József Nádor téri Fiók 1051 Budapest József Nádor tér 5.; Andrássy út 2. Fiók 1061 Budapest Andrássy út 2.
Erzsébet körút 17. Fiók 1073 Budapest Erzsébet körút 17.; Astoria Fiók 1088 Budapest Rákóczi út 1-3.; Napfény utcai Fiók 1098 Budapest Napfény u. 7. (József A. ltp.);
Bartók Béla út 92-94. Fiók 1115 Budapest Bartók Béla út 92-94.; Savoya Park Fiók 1117 Budapest Hunyadi J. u. 19.; Multiplaza Fiók 1119 Budapest Fehérvári út 89-95.
Alkotás úti Fiók 1123 Budapest Alkotás út 15.; Váci út 30. Fiók 1132 Budapest Váci út 30.
Hermina Residence 1141 Budapest Nagy Lajos király útja 214.; Illyés Gyula utcai Fiók 1152 Budapest Illyés Gyula u. 2-4.; Hunyadi Üzletház 1195 Budapest Üllői út 283.; Soroksári Fiók 1238 Budapest Grassalkovich u. 150.; 

Budaörsi Tesco Fiók 2040 Budaörs Kinizsi út 1-3.; Pilisvörösvári Fiók 2085 Pilisvörösvár Fő u. 48.; Budakeszi Fiók 2092 Budakeszi Fő utca 43-45.; Monori Fiók 2200 Monor Kossuth L. u. 88/B.; Gyáli Fiók 2360 Gyál Vak Bottyán u. 66.; Miskolc, Egyetemvárosi Fiók 3515 Miskolc Egyetemváros C/1 épület; Ózdi Fiók 3600 Ózd Gyújtó tér 1.; Szerencsi Fiók 3900 Szerencs Rákóczi út 73-75.; Debrecen, Fórum Fiók 4042 Debrecen Csapó u. 30.; Hajdúdorogi Fiók 4087 Hajdúdorog Nánási út 2.; Tiszavasvári Fiók 4440 Tiszavasvári Kossuth utca 22.; Szolnok, Nagy Imre krt-i Fiók 5000 Szolnok Nagy Imre krt. 8/A.; Mezőtúri Fiók 5400 Mezőtúr Földvári út 2.; Békéscsaba, Munkácsy utcai Fiók 5600 Békéscsaba Munkácsy út 2.; Békési Fiók 5630 Békés Széchenyi tér 4.; Komlói Fiók 7300 Komló Pécsi út 1.;Sásdi Fiók 7370 Sásd Rákóczi utca 17.; Veszprém, Egyetemi Fiók 8200 Veszprém Egyetem utca 19.; Hévizi Fiók 8380 Hévíz Széchenyi u. 11.; Marcali Fiók 8700 Marcali Rákóczi utca 6-10.; Csurgói Fiók 8840 Csurgó Széchenyi tér 16.; Győr Bajcsy-Zs. út 74. Fiók 9022 Győr Bajcsy-Zs. u. 74.; Szombathely, Fő téri Fiók 9700 Szombathely Fő tér 29.;
Kőszegi Fiók 9730 Kőszeg Rákóczi utca 1.