A legtöbb nehézséget a már az összes borrégióban megjelent aranyszínű sárgaság és az aszály okozta. Közvetve a szőlőkben keletkezett jelentős vadkár is a szárazsággal magyarázható, mert emiatt jelentek meg az állatok tömegesen az ország számos borvidékén. A csapadékhiány ugyanakkor akadályozta a gombás növénybetegségek terjedését – mutatnak rá.
A rendkívüli időjárás miatt a szüret a szokásosnál 2-3 héttel korábban kezdődött. A szőlő minősége összességében kiváló, de a terméskiesés a kedvezőtlen körülmények miatt nagyobb lesz, mint a korábbi években. A GKI emiatt az árak növekedésére számít, bár az eddigi adatokból ez még egyelőre nem látszik – írták.
Az elemzés arra is kitér, hogy a fogyasztói igények változása miatt háttérbe szorult az olcsó tömegborok termelése, a jobb minőséget előállítók viszont új lehetőségek előtt állhatnak, ha rendelkeznek szaktudással, rugalmasak és nyitottak az újításokra.
Magyarország az EU hetedik legnagyobb bortermelője, ugyanakkor az évi mintegy 163 millió hektoliteres uniós bortermelésből mindössze nagyjából 3 millió hektoliter, azaz 1,8 százalék a hazai. Az EU tavalyi 22 millió tonnás szőlőterméséből mindössze 420 ezer tonnával részesedett.
Belföldön több mint 1600 borászat működik, többségük kis családi pince, a termelés csaknem 60 ezer hektárt érint, a magyar bor 41 százaléka külföldön talál vevőre. A kivitel nagyobb része a tartályokban szállított lédig bor, de egyre magasabb az üveges borok aránya – olvasható a GKI közleményében.
Borítókép illusztráció: Adobe Stock


