Becsült olvasási idő: 1 perc
Hamarosan kiderül, a fagy mennyivel drágítja meg a gyümölcsöket

Heteken belül kiderül, hogy drágulnak-e és mennyivel a gyümölcsök idén a fagykár miatt.

Leginkább a kajszibarackosokban pusztított a fagy, de sokfelé elfagytak a diófák rügyei is. Az alma és szilvaültetvények az első vizsgálatok alapján megúszták a nagymértékű pusztulást. A gazdáknak még ebben a hónapban a megyei Földművelésügyi Igazgatóságoknál kell bejelenteniük, ha fagykár érte őket.

Sipos Zoltán kertészmérnök kecskeméti környéki kajszibarack ültetvénye szenvedett fagykárt. Két méteres magasságban szinte minden fa károsodott.

fagykárBalogh Kornél somogyi szőlész fagykárvizsgálatra küldte az ültetvényéről szedett rügyeket, még nem tudja mekkora lesz a vesztesége, de az biztos, hogy növényvédelemre idén kevesebbet kell költenie.

Ez a –20 fokos hideg a gombáknak és az atkáknak sem kedvezett, így remélhetőleg az idei évben egy kicsit kevesebb problémánk lesz – mondta Balogh Kornél szőlész gazda.

Idén megváltozott a kockázatviselési és kárenyhítési rendszer. Korábban az őstermelőknek nem volt kötelező a belépés, most ezt a birtokmérettől tették függővé. Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár azt mondta, újdonság az is, hogy megváltozott a kárbejelentések jogvesztő határideje is.

Március 26-ig mindenki, akinek idén, sőt még tavaly november óta, hiszen a kárbejelentési időszak akkor kezdődött, valamilyen fagykára adódott az a FM hivatalokban tegye meg a szükséges bejelentéseket – fejtette ki Czerván György a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára.

A kárenyhítésre, de ebben a fagykár mellett az összes természeti kár, így aszálykár is benne lesz, idén a tavalyi összeg kétszerese, 8,2 milliárd forint áll rendelkezésre. Emellett a szaktárca uniós forrásból a biztosítási szerződések díjának akár kétharmadát is átvállalja.