Becsült olvasási idő: 1 perc
Hivatalosan is vége a Kapuvári Húsnak

Jogerőre emelkedett a Kapuvári Hús Zrt. felszámolását elrendelő bírósági határozat, ami csütörtökön reggel jelent meg a Cégközlönyben.

A felszámolást néhány napja a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság rendelte el, miután a társaság visszavonta az ellene benyújtott fellebbezést. A bíróság a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft.-t jelölte meg felszámolónak

Összevesztek a gyár vezetői

Nemrég Foltányi Árpád, a kapuvári Hús Zrt. kisebbségi tulajdonosa azt közölte az MTI-vel, hogy nem hozza nyilvánosságra a társaság megmentésére kidolgozott válságtervet, mert információja szerint a fellebbezést visszavonták, és ez új helyzetet teremt.

Emlékeztetett arra, hogy a múlt heti közgyűlés „egyértelműen megtiltotta” a fellebbezés visszavonását, márpedig a közgyűlés magasabb rendű fórum, mint az igazgatóság, amelynek két tagja együttesen cégszerűen megtehette ezt a lépést. „Az más kérdés, hogy ez törvénytelen, mert a közgyűlés határozata pontosan ezzel ellentétes" – jegyezte meg a kisebbségi tulajdonos.

Nem csak ők vannak bajban

Nem csak a Kapuvári Hús, hanem a teljes magyar húsipar bajban van. Veszteséges lesz a tavaly még másfél milliárdos pluszt termelő Gallicoop. A húsosok csapdahelyzetben vannak: a dráguló takarmányok miatt durva áremelésre kényszerülhetnek, ami csökkenti a forgalmukat, vagy megpróbálják lenyelni az újabb veszteségeket, kérdés, erre lesz-e pénzük.

A csodafegyvert az áfacsökkentésben látnák, miközben a kormány inkább a fordított áfát forszírozza – amit viszont kifejezetten károsnak tartanak az érintett cégek, holott a szektorban is súlyos tízmilliárdok tűnnek el a feketegazdaságban.