A nem tudatos fogyasztói döntések nemcsak a spórolást nehezítik meg, de még a klímaváltozásért felelős üvegházhatású gázok kibocsátásához is hozzájárulnak. A Nestlé Hungária és a SPAR Tervezz okosan! című kiadványa hiánypótló ismertetőkkel és pénztárcabarát gyakorlati tippekkel támogatja a környezettudatos fogyasztói szokások kialakítását.
Évente összesen mintegy 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik
Magyarországon, és egy négyfős család ennyi idő alatt körülbelül 50 ezer forint értékű feleslegesen megvásárolt élelmiszert dob ki. A pazarló hozzáállás megnehezíti az éhezés elleni küzdelmet, valamint legalább 10 százalékkal fokozza az üvegházhatású gázok kibocsátását, pedig ez egy kis odafigyeléssel könnyedén elkerülhető lenne.

A fenntartható étrendhez és az élelmiszer-pazarlás megelőzéséhez nyújt segítséget a Nestlé Hungária és a SPAR Magyarország közös kiadványa. A Tervezz okosan! című kisokos konkrét, hasznos tippeket ad az élelmiszerek helyes tárolására, az eltarthatósági idő megnövelésére, a környezeti szempontokat figyelembe vevő vásárlásra, vagy éppen a szelektív hulladékgyűjtés helyes módjára.
A kiadványnak köszönhetően az olvasók megtudhatják, hogy melyek az aktuális idényzöldségek és -gyümölcsök, mit mutatnak a csomagoláson található jelölések, milyen hosszan fogyaszthatók az egyes termékek a minőségmegőrzési idő lejárta után, továbbá melyek az újrahasznosítható műanyagtípusok. Ezáltal tudatosabbá válhatnak fogyasztói döntéseikben, megtapasztalva azt, hogy a környezetvédelem által pénzt és energiát is megspórolhatnak, továbbá támogathatják a hazai agrárágazatban tevékenykedő kistermelőket.
Közös erővel a fenntarthatóbb vásárlói döntésekért
Nem ez az első alkalom, hogy szemléletformáló kiadvánnyal jelentkezik a Nestlé. 2019-ben jelent meg a szelektív hulladékgyűjtésről szóló első kisokosa, majd ezt követte 2020-ban a SPAR-ral közös összefogás eredményeként a Hogyan legyek környezettudatos vásárló? című összefoglaló, amelyben a fenntartható életmódra adtak tippeket. Az idei kisokos ennek a közös munkának a folytatása, hiszen az eddigi témákat tovább tágítva mostanra már az élelmiszer-pazarlás is fókuszba került.


