Becsült olvasási idő: 1 perc
IFE FOODAPEST: 400 kiállító, 28 országból
Az előzetes adatok szerint több mint 10 ezer látogató kereste fel a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban november 18-20. között az IFE FOODAPEST és FOODATECH szakkiállításokat. A látogatók mintegy 10%-a külföldről érkezett – áll a szakkiállítás hivatalos lapjához, az Élelmiszerhez eljuttatott záróközleményben.

Az ágazat hazai legjelentősebb üzleti-szakmai fórumán 28 ország közel 400 kiállítója vett részt.  A két kiállítás a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont két pavilonjában fogadta a közönséget. A most első alkalommal jelentkező FOODATECH élelmiszer-gépipari és csomagolástechnikai szakkiállítás a Vásárközpont új, G pavilonjában kapott helyet. Az IFE FOODAPEST most második alkalommal jelentkezett a HUNGEXPO Zrt. és a Montgomery International Ltd. angliai cég közös szervezésében.
A kiállítások három napján összesen több mint 30 szakmai előadás hangzott el – mások mellett az Élelmiszer szaklap szervezésében. Nagy érdeklődés mellett zajlott a  FOODATECH-en a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség  „A termékdíj törvény változásai és a csomagolások környezetvédelmi megfelelősége” címmel szervezett  konferenciája, amit az idei HUNGAROPACK díjak átadása követett.
„Az élelmiszeripari technológiák gépesítésének fejlesztési iránya címmel az FVM MGI tartott nagy sikerű előadás sorozatot. Az IFE FOODAPEST–en több százan vettek részt az Üzletstratégiai Fórum – jórészt élelmiszer marketinghez kötődő programjain.
A kiállításon külön helyen mutatták be a kiállítók új termékeit. A kiemelt helyen felállított vitrinekben10 cég terméke illetve termék családja került a látogatóközönség figyelmének fókuszába. Ünnepélyes gálán adták át a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyet legújabban elnyert termékeknek és azok termelőinek a védjegy feltűntetésének jogát. Ebben az évben 16 cég több mint negyven terméke vehette át az elismerést.
A kiállításon megválasztották a legszebb standokat: a Magyar Cukor Zrt., a SOÓS Tésztaipari Kft. és a VOG Export Import lett az idei nyertes.

elelmiszer.hu