Becsült olvasási idő: 1 perc
Így drágul a cigaretta, szigor vár a kereskedőkre

December elseje után már nem lehet a polcokon régi adótartalmú cigaretta, vagyis nem lehet betárazással védekezni az emelés ellen.


A legutóbbi, tavaszi forgatókönyvnek megfelelően három lépésben emelné a kormány a cigaretta jövedéki adóját a benyújtott módosító javaslat szerint. Novemberben, 2012 májusában és 2012 novemerében egyaránt nőne az adó, amely végül a mostani 18 080 forint per ezer darabos minimumról 21 740 forintra emeli a cigaretta adóját. A szivarkánál kötelező lesz a minimumadó alkalmazása - az eladási ár 28,5 százalékos adótartalma nem változik -, ez először ötezer, majd 5,5 ezer, végül hatezer forint lesz. A finomra vágott dohánynál a minimumadó 7860 forintról egy év alatt 10 440 forintra nő - ugyanez az emelés lesz az egyéb fogyasztási dohány esetében is.

A csavar egyébként nem ez lesz a történetben, hanem az egyéb szigorítások, amellyel már az idén jelentős költségvetési bevétel generálódhat. Egy-egy ilyen jövedéki adó bejelentés során ugyanis beindul a felhalmozás, vagyis a kereskedők igyekeznek addig a régi szállítmányt árulni, amíg lehet. (Emiatt korábban az emelés csak késleltetve, elhúzódva jelent meg az inflációs statisztikában.) Ennek vége lesz, egy beiktatott bekezdés szerint ugyanis legfeljebb 30 napig árulhatják a régi zárjegyű cigarettákat. Vagyis december elsejétől szükségszerűen a megemelt adót kell minden doboz után megfizetni.

Az alkoholtermékek adója a bejelentettnek megfelelően változik, azzal együtt, hogy a főzött szeszek közül csak a pálinka - és természtes aromákkal javított, vagyis ágyas, mézes - ússza meg öt százalékos emeléssel, a többi, mesterséges adalékanyagokkal dúsított termék ötven százalékos emelést kap.

A játékadónál egy egyszerű, a taxatív megállapított adó emelése mellett százalékos adót is fizetni kell majd. A mostani százezer, elektronikus kaszinóknál 120 ezer forint helyett 125, illetve 150 ezer forintot kell az üzemeltetőknek a félkarú rablókra kalkulálniuk. Emellett a 900 ezer forgalmat generáló gépek után az e fölötti részt húsz százalék adó terheli majd. Ezt negyedévente kell majd bevallani és megfizetni. A szabályozás szintén novemberben lép hatályba, ez elvileg azt jelenti, hogy azt csak 2012-től kell megfizetni.