Becsült olvasási idő: 1 perc
Ismét MagyarBrands lett a Tokaj Kereskedőház

Újabb elismerésben részesült a Tokaj Kereskedőház Zrt. Az állami tulajdonú nagypincészet Tokaji márkája  a tavalyi év után idén is elnyerte a MagyarBrands címet.

aszuA Tokaji márkanév legnagyobb képviselője, a Tokaj Kereskedőház Zrt. ismételten elnyerte a MagyarBrands címet. A kezdeményezés célja olyan magyar vonatkozású márkák díjazása, amelyek a magyar vállalkozások méltó képviselői lehetnek hazánkon kívül is.

A díjat Illés Tamás, a cég marketingvezetője vette át, aki kiemelte: „Büszkék vagyunk arra, hogy a Tokaji márkanevet újból méltónak találták arra, hogy beválasszák a legkiválóbb magyar márkák közé és a 2011. november 19-én átvett tokajelismerés is megerősíti minket abban, hogy mindennapos munkánk során jó úton járunk. Társaságunk a Tokaj-hegyaljai zárt történelmi borvidék legnagyobb borászata, jogelődjeink révén több mint fél évszázados borászati tapasztalattal rendelkezünk.”Illés Tamás átveszi az elismerést

A Tokaj Kereskedőház Zrt. a Tokaji, mint hungaricum megőrzése mellett kiemelt figyelmet fordít a technológiai fejlesztésekre és a környezettudatos működésre. Ennek alapján az egyetlen állami tulajdonú borászat az utóbbi évek beruházásai, fejlesztése és szemléletváltása révén modern nagypincészetté fejlődött. A szőlődűlők rekonstrukciója, a hordópark megújítása mellett a borvidék egyik legkorszerűbb borászati technológiai sorát építette fel az elmúlt években.