A kiemelt ügyek igazgatóságát 2012 szeptember hozta létre a kormány, azóta folyamatosan együtt dolgoznak a NAV-val – írta a Magyar Idők.
A KÜI igazgatója, Helik Ferenc a lapnak azt mondta, a közös ellenőrzések eredményeként az elmúlt három évben összesen mintegy 800 millió forint bírságot szabtak ki, ennek eddig 70 százalékát fizették be a vállalkozások.
Az új módszereken alapuló, központi ellenőrzés nyomán csak 2015-ben közel 600 tonnányi problémás terméket foglaltak le, köztük lejárt minőségmegőrzési idejű, bizonytalan eredetű és élelmiszer-biztonsági szempontból veszélyes árut.
A KÜI igazgatója elmondása alapján tavaly új elemként az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) is segítette a hatóság munkáját. Helik Ferenc szerint ennek hatása, hogy nagy számban tűntek el a piacról olyan vállalkozások, amelyek kizárólag az áfacsalt termékek kereskedelmére voltak berendezkedve.
A Magyar Idők információi szerint az ellenőrzés még hatékonyabbá tétele érdekében 2016-ban új informatikai rendszer kiépítését tervezi a NÉBIH, amelynek segítségével a különböző forrásból érkező adatokat egy közös adatbázisban tudják összekötni – írta a Magyar Idők.

