A pénzügyi nyomozók tizennégy megyében, hatvan helyszínen tartottak házkutatásokat – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán. Négy embert gyanúsítottként kihallgattak, a szövetkezet vezetőjét és két társát őrizetbe vették, a Tatabányai Járásbíróság pedig elrendelte az előzetes letartóztatásukat.
Az unióból származó árut belföldi beszerzésűként tüntették fel, és annak áfáját levonásba helyezték az adóbevallásban.
A gazdasági társaság 2015-ben közvetlenül Csehországból és Lengyelországból szerzett be repceolajat, amelyet Magyarországon saját előállítású termékként értékesített egy nagy felvásárlónak. Az okozott kár megtérülése érdekében zárolták az áfacsalásban érintett szövetkezet ingatlanjait, valamint lefoglaltak nagy értékű készpénzt és gyártóberendezéseket. A feltételezett tetteseket üzletszerűen, különösen nagy vagyoni hátrányt okozva elkövetett költségvetési csalással gyanúsítják, akár tíz év börtönbüntetést is kaphatnak.

