A két részből álló munka a tervezést és a kivitelezést is magában foglalja. Az összességében legelőnyösebb ajánlat nyert, az értékelésnél hangsúlyosan vették figyelembe az árat.
Az első rész nyertese - nettó 8,2 milliárd forinttal - a Drén-Aqua Konzorcium, amelynek tagjai a Békés Drén Kft. és az Aquaprofit Zrt. A becsült ellenérték 8,3 milliárd forint.
A második rész nyertese - 25,8 milliárd forinttal - a tiszakécskei székhelyű Duna Aszfalt Kft., a felcsúti Mészáros és Mészáros Kft. valamint a békési székhelyű Békés Drén Kft., mint közös ajánlattevő volt. Az eredetileg becsült tervezési és kivitelezési érték itt 22,1 milliárd forint volt.
A második részre ajánlatot tett még a BKE Konzorcium, amelynek tagjai a következők voltak: Betonútépítő Zrt., Közmű-Alagút Zrt. valamint az EuroAszfalt Kft.
A tender eredményéről december 12-én döntött az ajánlatkérő, de az csak most jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben.

Becsült olvasási idő: 1 perc
Két konzorcium nyert a Békés megyei ivóvízminőség-javító program tenderén
Két konzorcium nyerte az Országos Vízügyi Főigazgatóság által a Békés megyei ivóvízminőség-javító programra kiírt nyílt közbeszerzést, amelynek értéke nettó 34 milliárd forint - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
