A termés mennyisége az idén 380-400 ezer tonna körül alakul majd, szemben a múlt évi 450 ezer tonnával. Megjegyezte, hogy a termés minősége kitűnő, a fürtök egészségi állapota jó, a mustfokok magasak.
Az idei szüret gyakorlatilag a közepénél tart, mivel e hónap elején kezdődött, és várhatóan szeptember végéig tart. A korai érésű fajták szedésével már végeztek, most általában már a középérésű fajtákat szedik, több helyen már egyes késői érésű fajták is beérték.
A szüret most sok munkát ad a gazdáknak, borászoknak, mert a különböző fajták összeértek, s ezért nem alkalmazható az érési sorrend szerint betakarítás. A szüret az idén több mint két héttel előbb kezdődött a rendkívüli időjárás miatt, és ezért is fejeződik be várhatóan hamarabb a szokásosnál.
Magyarországra már az év első öt hónapjában mintegy 350 ezer hektoliter bor érkezett Olaszországból. A múlt évben az összes behozatal – a KSH adatai szerint – 515 ezer hektoliter volt, ebből 456 ezer hektoliter Olaszországból érkezett. A magyar borexport mennyisége 2011-ben 590 ezer hektolitert tett ki.
A főtitkár a feketegazdaság arányát nem tudta megbecsülni, mondván, erről a piaci szegmensről – mivel nem mérhető – nincs pontos információ. Arra azonban utalt, hogy a magyar bormérlegből mintegy 600-700 ezer hektoliter hiányzik. A magyarországi borfogyasztás éves szinten most 2,3 millió hektoliter.
A magyar borágazat árbevétele évente ma mintegy 80-90 milliárd forintra rúg – tájékoztatott Horváth Csaba.

Becsült olvasási idő: 1 perc
Kevesebb bor lesz az idén
A múlt évi mintegy 2,5 millió hektoliterrel szemben 2 millió hektoliter bor várható – mondta Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára Budapesten.Hozzátette: a rendkívüli időjárás a szőlőültetvényeket is megviselte.
