Becsült olvasási idő: 1 perc
Kezdődik a Vidékfejlesztési Program társadalmi vitája

Elkészült a 2014-2020 közötti uniós költségvetési időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program előzetes társadalmi vitára alkalmas változata, így megkezdődhet a széleskörű konzultáció, amely segíti a program végleges formába öntését – jelentette be V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Emlékeztetett: a program finanszírozására a következő hétéves uniós költségvetési időszakban több mint 3 milliárd euró áll Magyarország rendelkezésére. Így a – 25 százalékos – nemzeti társfinanszírozással együtt 1300 milliárd forint fordítható a vidékfejlesztési célok megvalósítására. Több vidékfejlesztési célkitűzést – például turisztikai, vagy mikro- és kisvállalkozások segítését – más minisztériumokkal közösen felhasználható pénzügyi keretből lehet majd támogatni – fűzte hozzá.

agrárA Vidékfejlesztési Programban kiemelt szerepet kap a versenyképesség növelése, erre fordítják a felhasználható források 42 százalékát – mondta az államtitkár. Ezt 26 százalékos aránnyal követi a mezőgazdaságtól és az erdészettől függő ökoszisztémák állapotának helyreállítása, megőrzése, javítása. Nagy figyelmet fordít a program a társadalmi befogadás ösztönzésére, a szegénység csökkentésére és a gazdasági fejlődés feltételeinek javítására, amit a 17 százalékos forrásarány is jelez.

V. Németh Zsolt hangsúlyozta. kiemelt jelentősége van más operatív programokkal való együttműködésnek. Példaként hozta a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programot, amellyel szoros együttműködésben valósulhat meg a kis- és közepes vállalkozások, valamint a turizmus fejlesztése a Vidékfejlesztési Program keretében.
Ilyen lehet még a Környezeti és Energetikai Hatékonysági Operatív Program, amelynek segítségével – az államtitkár szerint – öntözésfejlesztési beruházásokat lehetne megvalósítani. Az operatív programok közötti további együttműködés sajátos területe lehetne a közösség vezérelt – Leader szemléleten alapuló – helyi fejlesztési programok megvalósítása – vélte az államtitkár.
Medgyasszay László, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) elnöke arról beszélt, hogy a Vidékfejlesztési Program társadalmi vitája, amelyben az MNVH jelentős szerepet tölt majd be, a vidéken élők boldogulásának előmozdítását tartja szem előtt.

A társadalmi vita szeptember végéig tart. Ezt követően készül el a Vidékfejlesztési Program végleges változata.