Becsült olvasási idő: 2 perc
Magyarország legkiemelkedőbb falvai

A Falumegújítás Díj első helyezettjeként Újszilvás és Kunsziget képviselték hazánkat a nemzetközi versenyen.

A „Jövő nyomában” mottóval elkészült a Magyar Urbanisztika Tudásközpont NKFt. koordinálásával a Magyarországi Falumegújítási Díj 2011 Pályázat és az Európai Falumegújítási Díj 2012 Pályázat kitüntetett pályaműveit tartalmazó összefoglaló kiadvány kézirata. A nyertesek között szerepel a Komárom-Esztergom megyében lévő Bakonyszombathely, a Baranya megyében található Bicsérd és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Komlóska. A Falumegújítás Díj első helyezettjeként Újszilvás és Kunsziget képviselték hazánkat a nemzetközi versenyen. A projekt az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretén belül valósult meg.

újA Falumegújítási Díj Pályázat több éve, kétéves ciklusokban kerül megrendezésre Magyarországon, hasonlóan a nemzetközi szintű Európai Falumegújítási Díj Pályázathoz. Az induló települések régiók szerint kerülnek besorolásra, a falufejlesztésre vonatkozó pályázati anyagokat pedig két fordulóban bírálja el a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnöksége, valamint az illetékes szervezetek. A kezdeményezés első sorban a falvak fejlesztését állítja előtérbe és külön figyelmet fordít a kistelepülések, valamint a kistérségi társulások erőforrásainak hasznosítására, céljaik megvalósítására.

A falumegújítás mozgalmát elindító pályázat és a német kiadvány magyar nyelvre lefordított összefoglalói az elért sikerek bemutatása mellett ösztönzésül szolgálnak a programból kimaradt községeknek az együttműködésre, és a köztük lévő kapcsolat erősítésére.

A pályázatban külön díjazták a falufejlesztés és falumegújítás területén kiemelkedő falvakat, így Bakonyszombathely, Bicsérd, Komlóska, Kunszállás, Kunsziget, Palzonak, valamint Budajenő, Csikóstöttös, Gyöngyössolymos, Megyer, Petőfiszállás és Rábapatona szerepelt a legjobbak között. Az alábbi települések közül kiemelkednek azok a falvak, melyek a fenntartható fejlődés elérését öko-falu modell útján valósítják meg: zöld óvodával, bio kazánokkal és megújuló energiák felhasználásával teszik még élhetőbbé a környezetet. A falumegújítást folytató települések közművelődési centrumok létesítését, az infrastruktúrát érintő beruházások kivitelezését, valamint a már meglévő szolgáltatások korszerűsítését és bővítését állítják előtérbe.

„A Pest megyében található Újszilvás szellemi és anyagi erőforrásainak köszönhetően büszkélkedhet a Falumegújítási Díj első helyezésével. A község a hungarikumok gyártásában fontos szerepet tölt be; ágyas pálinka gyártásáról, mézkészítményeiről, húsfeldolgozó üzeméről és péktermékeiről is híres. A település nemzetközi viszonylatban a 2. kategóriában került díjazásra, az első helyen a svájci Vals végzett .– mondta dr. Ónodi Gábor, a Magyar Urbanisztikai Társaság Falutagozatának elnöke.

A kiadvány a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Elnökségének értékelése és javaslata alapján, az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában, a Nemzeti Vidékfejlesztési Program Irányító Hatóságának jóváhagyásával valósul meg.