hero
MTIStore Insider
Becsült olvasási idő: 2 perc
Kibővítenék az árréssapkát

A 2026-os költségvetés tervezete ezen a héten kerül a Költségvetési Tanács elé, majd május 2-án nyújtják be a parlament elé. A tervezetben 4,1 százalékos reál-GDP növekedéssel, 3,6 százalékos inflációval és 3,7 százalékos költségvetési hiánnyal számolnak. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint vizsgálják az árrésstop kibővítését a háztartási és szépségápolási termékekre.

Jelenleg az árrésszabályozás sokkal nagyobb hatással van az infláció letörésére, mint a monetáris politika, mert most nem a fogyasztás vezérli az inflációt. Az infláció oka alapvetően továbbra is az alapanyag-drágulás, illetve néhány szektor túlzott profitvágya 

- közölte a legutóbbi Kormányinfón Nagy Márton.

A 2025-ös költségvetési hiányra vonatkozó kérdésre válaszolva elmondta, 4 százalék körüli hiányt vár a 3,7 százalékos hiánycél ellenére, hozzáfűzve: a jövő évi hiánycél lényegében annyi lesz, mint az idei.

Az árréscsökkentéssel kapcsolatban Nagy Márton azt mondta, az intézkedés hatására eddig 18,8 százalékkal csökkent a szabályozás alá tartozó áruk ára: 872 termék ára csökkent, csak azok esetében volt emelkedés, ahol március 13. után megszűnt az akció - tette hozzá.

Hozzátette, nagyobb az árcsökkenés, mint amit vártak, ugyanis 10-12 százalékra számítottak.

Nagy Márton szerint jelenleg minden piaci szereplő fegyelmezetten betartja a szabályokat, és nem tapasztalható keresztárazás. Bár a kereskedők igyekeznek erőteljesebben tárgyalni a beszállítókkal, ez szerinte teljesen rendben van – ez az az út, amelyen keresztül az árak a reális szintjükre kerülhetnek.

Nagy Márton hangsúlyozta, hogy az intézkedések már a márciusi inflációban is éreztették hatásukat. A minisztérium számításai szerint áprilisban az infláció 4 százalék körül alakulhat, míg az élelmiszerárak növekedése 5 százalékra mérséklődhet. A miniszter szerint az árrésszabályozás eddig jól teljesít, de a kormány vizsgálja a szabályozás kiterjesztésének lehetőségét is.

A miniszter arról is beszélt, hogy a következő lépésként a háztartási és szépségápolási termékek árréseinek szabályozását vizsgálják.

Mint mondta, ezeknél a termékeknél – például mosópor, pelenka vagy tusfürdő – gyakran 30 százalék feletti haszonkulcs érvényesül, ezért indokolt lehet a beavatkozás. Ugyanakkor nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy újabb élelmiszerek is bekerüljenek a szabályozás alá. A döntést a kormány május végére ígéri.

A jelenlegi árréscsökkentést május végén tekintik át. Ha lesz is kivezetés, az nem történhet meg úgy, hogy az árnövekedés visszajöjjön és az élelmiszer-infláció visszakússzon 5 százalék fölé, mert az 5 százalékos reálbér-növekedésnek fönn kell maradnia - jelezte.