Régóta dédelgetett termelői álmok megvalósulására nyílhatna esély azzal, ha a kormány napirendre venné egy új alapokra helyezett agrárgazdasági stratégia megalkotását és megvalósítását.

Bár az utóbbi időszakban több hasonló (rész)koncepció is született, a nyilvánosság előtt a közelmúltban Lázár János kormánybiztos fogalmazta meg, hogy szükség lenne egy átfogó ágazati „newdeal” programra, amelynek elsősleges célja az lenne, hogy bővítse a szektor szereplőinek fejlesztési lehetőségeit és erősítse piaci pozícióikat is.
Nagy István agrárminiszter már 2018-as kinevezése után egyik kiemelt célként jelölte meg, hogy a hazai gazdák szerezzenek tulajdont az élelmiszerláncokban is.

Ehhez azonban szerinte első lépésként azt kellene elérni, hogy a termelők nagyobb arányban legyenek tulajdonosok a kereskedelemnek beszállító élelmiszeriparban.

Lázár János ezt a kívánalmat a „newdeal” tervek kapcsán most úgy érzékeltette, hogy ha lesz 80 százalékban nemzeti kézben lévő feldolgozóipar, akkor majd el lehet mondani, hogy az elfogyasztott élelmiszerek 80 százaléka magyar eredetű lesz.

A kormánybiztos ezzel arra a 80-20 százalékos arányra utalt, amelynek ágazati és politikai elvárások szerint a meghatározó élelmiszereknél ki kellene alakulnia a-kereskedelemben a hazai termékek javára a külföldiekkel szemben, mivel ma legfeljebb 70-30 százalékos mértékről beszélhetünk.

A változásokat nyilvánvalóan segítené, ha a termékpálya nagy része magyar kézben lenne, de van egy másik oka is annak, amely a belföldi pozíciók erősítése mellett szólna.

Ez pedig az úgynevezett osztozkodási arány, amely azt fejezi ki, hogy az egyes élelmiszerek előállításakor és értékesítésekor az alapanyag-termelőknél, az élelmiszergyártóknál és a kereskedőknél mekkora haszon keletkezik.

Ebben az összehasonlításban a termelők állnak a legrosszabbul, míg a kereskedők a legjobban, így logikusan merül fel, hogy a gazdálkodók sokkal több profithoz juthatnának, ha előbb a feldolgozókban, majd a kereskedelemben is tulajdont szereznének.

Az azonban már egyáltalán nem magától értetődő kérdés, hogyan lehetne ezt megvalósítani.

Nagy István korábban már annak elérését is a jövő egyik legnagyobb kihívásának nevezte, hogy a termelők a feldolgozásból származó haszonból jobban részesedjenek.

A továbbiakban viszont szerinte a termelői tulajdonban lévő feldolgozóüzemek hasznatenné elsősorban lehetővé, hogy a gazdálkodók 20-25 év múlva a kereskedelmi láncokat is megvásárolhassák, és a magyar termékeknek a jelenleginél biztosabb piacot szerezzenek.
Persze egyelőre nem tudni, mely élelmiszerhálózatok megvásárlása jöhetne egyáltalán szóba, illetve esetleg új hazai láncokat kellene-e létrehozni. Emellett az is kérdéses, hogy a tulajdonossá vált termelőknek lenne-e elegendő pénzük az élelmiszerüzletek működtetésére, vagy ehhez komolyabb állami és banki pluszforrásokra is szükségük lenne.

Az mindenesetre nem vitatható, hogy az idei koronavírus-járvány is növeli az élelmiszergazdaság stratégiai és nemzetbiztonsági jelentőségét, és rávilágít arra, mennyire meghatározó lehet a belföldi mezőgazdasági termelés és élelmiszerellátás további stabilizálása.

A hazai tulajdoni pozíciók erősítése ennek is fontos eszköze lehetne, és egyszersmind a kiszolgáltatottságot növelőélelmiszerimport fékezéséhez, illetve visszaszorításához is hozzájárulhatna.