Becsült olvasási idő: 2 perc
Környezetbarát döntés minden pohár kávéval

Keddtől kapható a Starbucks kávézóiban a Reusable Cup. A kávézólánc ikonikus fehér-zöld logójával díszített, tartós műanyagból készült pohara praktikus megoldást kínál a kávé szerelmeseinek kedvenc italaik elvitelére, használata emellett környezettudatos döntés is. A Starbucks a pohár bevezetésével arra bátorít, hogy közös erővel tegyünk a környezet védelméért.

„A Starbucks újrahasznosítható poharával olcsón, egyszerűen és hatékonyan tehetünk a keletkező hulladékmennyiség csökkentéséért. Az új termék bevezetésével célunk, hogy 2015-re az általunk felszolgált italok 5%-a ilyen poharakba kerüljön, és ezzel is közelebb kerüljünk a környezet védelme érdekében meghatározott célkitűzéseink eléréséhez” – mondta Szabó Orsolya a Starbucks Magyarország marketing specialistája.

A Reusable Cup ára 790 forint. Azok a vásárlók, akik magukkal hozzák poharaikat, 90 forint kedvezményt kapnak italuk árából, így csupán kilenc vásárlással megtérül a pohár ára. A termék olyan műanyagból készül, mely tartós, mérete pedig a „Grande”, vagyis a 4,7 deciliteres kiszerelésnek felel meg. A pohár könnyű, nem foglal sok helyet, így a kávékedvelők bárhová magukkal vihetik.

A napjainkban a több mint 62 országban majd 20 000 kávézóval jelenlévő Starbucks célja, hogy működése során minimalizálja a tevékenységéből eredő ökológiai lábnyomot, és másokat is inspiráljon, hogy ugyanígy tegyenek. A Reusable Cup fontos eszköz a Starbucks működése során keletkező hulladék csökkentésére vonatkozó célkitűzések eléréséhez, hiszen az újrahasznosítható pohár csupán harminc utántöltésével több mint fél kiló papírhulladékkal kevesebb keletkezik.

A Starbucks 1985 óta kedvezménnyel bátorítja vendégeit arra, hogy saját tumblerükből fogyasszák a rendelt italt, melynek eredménye, hogy 2012-re világszerte 35,8 milliószor hozták vissza a vendégek saját bögréjüket a kávézókba, ezzel összesen 800 tonna papírhulladéktól tehermentesítve környezetüket.

Már lehet pályázni a III. Greennovációs Nagydíjra


Ha ön is sokat tesz a fenntarthatóságért, van megvalósult projektje, pályázzon a III. Greennovációs Nagydíjra!

Részletek a honlapon: www.greennovacio.hu  

2012-ben a kávézók vendégei 1,6 millióval több alkalommal hozták vissza tumblerüket, mint az azt megelőző évben. A Starbucks a Reusable Cup bevezetésével kívánja folytatni ezt a tradíciót, arra bátorítva a kávékedvelőket, hogy segítsék kedvenc kávézóláncukat a környezet védelméért tett célkitűzések elérésében.

Háttér-információ

Magyarországon a Starbucks vállalati felelősségvállalásában a helyi közösségekkel való együttműködésre is nagy hangsúlyt helyez. 2011 tavaszán a kávézólánc helyi csapata 253 önkéntes órát töltött a kávézók környékén végzett térszépítő és szemétgyűjtő munkával. 2012 májusában a 40 éves vállalat magyarországi munkatársai, illetve az akcióhoz csatlakozók 40 órán át dolgoztak azért, hogy a Reformáció Emlékparkot, a Bajza utca és a Városligeti fasor sarkán található zöldterületet szebbé varázsolják. 2013 nyarán, a júniusi árvíz idején a Starbucks partnerei több mint 30 órában segédkeztek a zsákok pakolásával és frissítők felszolgálásával. Augusztusban az önkéntesek 145 óra munkával járultak ahhoz, hogy a Sas-hegyi természetvédelmi terület tanösvényei akadálymentesen járhatók legyenek minden természetbarát számára.