A Borfesztivált megelőző Boregyetemmel párhuzamosan, hétfőn és kedden mintegy ötven nemlátó személy részesülhet különleges élményben a Magyar Kultúra Alapítvány budavári székházában - mondta el a Borfesztivált szervező Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft. ügyvezetője.
Mint Zilai Zoltán felidézte, korábban maga is megtapasztalhatta, milyen a látást nélkülözve találkozni a borral, mikor egy svájci borversenyen egy teljesen elsötétített teremben megtartott vakkóstoláson vett részt.
Ez adta az ötletet, hogy a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségével, valamint a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégiummal közösen a látássérültekkel is megismertessék a szakszerű borkóstolás örömeit Nagy Ákosné, a Corvinus Egyetem Borászati Tanszékének docense vezetésével - tette hozzá.
Nagy Ákosné az MTI-nek elmondta, hogy a résztvevők hat magyarországi borvidékről hat bort ízlelhetnek meg a reduktív fehérektől a rozékon és vörösökön át a tokaji aszúig, ebben egy Braille-írással készült táblázat is segít nekik.
A hétfői kóstolás MTI által megszólaltatott résztvevői mindannyian arról számoltak be, hogy eddig is kedvelték ugyan a bort, ezentúl azonban több szempontból fognak figyelni a fogyasztott tételekre. A legnagyobb sikert a visszajelzések szerint a Borbély Pincészet Gabriella Muscat Ottonelje és a három puttonyos Puklus Tokaji Aszú aratta az első kóstolón.
A Népligetben megtalálható Láthatatlan kiállítás munkatársainak segítségével egy besötétített pincehelyiségben borszakírók és újságírók is kipróbálhatták, milyen érzés a vizuális ingerek kizárásával, csak az illatokra és ízekre figyelve bort kóstolni. Tapasztalataik szerint, bár nehéz dolog ilyen módon bort értékelni, a teljes sötétség segíthet a koncentrációban. "Elvégre az ember csókolózásnál is becsukja a szemét" - vont párhuzamot az egyik résztvevő.

