Becsült olvasási idő: 1 perc
LMP-s javaslatra készülhet cukor-önellátási stratégia

Az Országgyűlés tegnap elfogadta a cukoripar privatizációját vizsgáló bizottság jelentéséhez, illetve az ahhoz kapcsolódó határozati javaslathoz benyújtott LMP-s módosító indítványt. Ez utasítja a kormányt, hogy dolgozzon ki stratégiát az ország cukorral való önellátására.

Az LMP-frakció szakmai fenntartással, de támogatja a cukoripar privatizációját vizsgáló bizottság jelentésének elfogadását. A párt a jelentés számos következtetésével egyetért, azonban rontja a dokumentum hitelességét, hogy az 1998 és 2002 közötti privatizációs és gyárbezárási lépésekről nem fogalmaz meg kritikát. A bizottság munkája rávilágított, hogy az elmúlt 20 év kormányai közül egyik sem rendelkezett átfogó stratégiával a cukorrépa termesztésre és a cukoriparra vonatkozóan, és a bizottság munkájának eredményeként sem jött létre tényszerű megállapítás az ágazat jövőjét illetően. Az LMP ezért tartotta fontosnak, hogy az elfogadott határozatban megjelenjen a magyar cukoripar jövőjére vonatkozó perspektíva is: az ország élelmiszer önrendelkezésére a cukor és természetes alapanyagú alternatívái esetében is legyen stratégiánk - áll az LMP sajtóközleményében.

Az LMP ugyanakkor arról is meg van győződve, hogy nem lehet a szektor sorsáról, múltjáról értelmesen állást foglalni annak eldöntése nélkül, hogy egyébként mi a célunk a magyar mezőgazdasággal és élelmiszeriparral. Márpedig ennek a kérdésnek az eldöntésére eddig egyik magyar kormány sem vállalkozott, ideértve az első és a jelenlegi Orbán-kormányt is. Bár az utóbbi lassan két éve hivatalban van, továbbra sincs elfogadott vidékstratégia, nem tudjuk, csak sejtjük, hogy a kormány földbirtok-politikájának kik a kedvezményezettjei; nem tudjuk, hogy mi a tervük az agráriummal – azon kívül, hogy a holdudvarukban lévő agrár-nagyvállalkozóknak kívánnak kedvezni.

Kérdés, mit gondol a jelenlegi kormány a mezőgazdaságról. Milyen birtokméretben gondolkodik? Melyik tulajdonosi formát preferálja? Milyen változtatásokra készül az élelmiszer-kereskedelemben? Milyen eszközökkel kívánja védeni a magyar termelőket és a magyar termékeket? Anélkül, hogy ezekre a kérdésekre választ adnánk, nem lehet érdemben beszélni a magyar cukorágazatról - írja Szabó Rebeka, országgyűlési képviselő, a cukorgyárak privatizációját vizsgáló bizottság tagja.