Becsült olvasási idő: 2 perc
Magyarországnak fontos az igényes brit piac

Nagy-Britannia fontos agrárpiaca Magyarországnak, szögezte le a földművelésügyi miniszter a komoly mezőgazdasági következményeket is magával hozó brit uniós népszavazás után.

Péntek óta feszült az európai politikai helyzet a brit népszavazás után, amelynek során az ország állampolgárainak többsége úgy döntött, hogy Nagy-Britannia lépjen ki az Európai Unióból. A Brexit minden területen, így az agrárszektorban is következményekkel jár.

A foodnavigator.com szakportál emlékezett arra, hogy a brit és az európai élelmiszeripari szereplők egyaránt ellenezték a kilépést, főként az előre nem látható gazdasági következmények miatt.

Az Euromonitor International szerint az angol édességgyártás, a félkész termékek és snack-ek piacát érinti majd leghátrányosabban a döntés. De a Brexit hatását nem csak Nagy-Britannia fogja megérezni; 2010-2015 között ugyanis – Németország után – a szigetország volt az unió gazdaságának második legnagyobb hajtómotorja, 35 százalékos részaránnyal.

A brit Étel és Ital Szövetség (FDF), valamint a FoodDrinkEurope (FDE) egyetértenek abban, hogy a kilépés komoly negatív hatásait mindkét fél el fogja szenvedni. Az FDE szerint az európai hatóságok elsődleges feladata most az, hogy megerősítsék az unió egységét.

Máris több nagy élelmiszeripari cég reagált a szavazás eredményére. A Danone szóvivője elmondta: Nagy-Britannia nagyon fontos piac a Danone számára, emellett egy 1200 főt foglalkoztató gyáregységük is működik az országban, és elkötelezettek a brit leányvállalat mellett.

Jogászok szerint a külkereskedelemre szakosodott cégek rendkívül nehéz helyzetbe kerülnek. Szinte lehetetlen lesz a közeljövőben bármit is előre megtervezni. A következő két évben az EU-ra és Nagy-Britanniára is hatalmas nyomás nehezedik majd, hogy kölcsönösen előnyös kereskedelmi megállapodást írjanak alá. Ha azonban nem sikerült egyezségre jutni, a két fél a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályai alapján kell, hogy kereskedjen majd. Ennek értelmében az unió saját piaca védelmében kénytelen lesz importvámot bevezetni az angol árukra, míg Nagy-Britannia szabadon fog dönteni a kontinensről érkező áruk vámolását illetően.

Gerry Danby szakjogász szerint Nagy-Britannia élelmiszeripara viszonylag gyenge, önellátásra képtelen, a Brexit szinte elviselhetetlenül nehéz helyzetet teremt.

A magyar cégek elsősorban minőségi termékeket, így borokat, feldolgozott húsárut, édességeket szállítanak a szigetország piacára – ez addig is így lesz, amíg a hosszú kilépési procedúra végleg le nem zárul, hiszen egészen addig a szigetország teljes jogú tagja az EU-nak. A népszavazás után Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter azt mondta, bízik benne, hogy a magyar termékek Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnése után is kijuthatnak a brit piacra. Hozzátette, részletes hatásvizsgálat készül a Brexit következményeiről. A tárcavezető reméli, hogy Nagy-Britannia olyan kereskedelmi megállapodásokat köt majd az EU-val, annak tagállamaival, amelyek lehetővé teszik, hogy a magyar termékek továbbra is eljuthassanak erre az igényes piacra.