Közel négyszáz hektárról van szó, e területeken már elvirágzott a tengeri, ami miatt az sem kizárt, hogy a környékbeli földeken újabb fertőzés is történt. A napilap értesülései szerint az ügyben Varga Mihály Miniszterelnökséget vezető államtitkár folytat egyeztetéseket a Monsanto világcég képviselőivel. A lap úgy tudja, a kérdésben már csütörtökön megszülethet az egyezség.
Nevük elhallgatását kérő informátorok szerint a multinacionális társaság – a nagyobbik azon két cég közül, amelyeket a szaktárca megvádolt a génmanipulált vetőmagok hazai terjesztésével – a megbeszéléseken azt szeretné elérni, hogy az érintett területekről – beleértve a közvetlenül nem szennyezett, védelmi sávnak nevezett parcellákat – saját maga takaríthassa be a terményt. Ezt biztonságos módon ki is szállítaná az országból. A hírforrások szerint amennyiben a cég erre lehetőséget kapna, úgy gördülékenyebben haladhatna a kártérítési eljárásokkal összefüggő elszámolás is – olvasható a Magyar Nemzet csütörtöki számában.

