„Kelet- és Délkelet-Európa borászai óriási erőfeszítéseket tettek a fejlődését, és ma abszolút versenyképesek”, írja bevezetőjében Thomas Brandl, a rendezvény PR ügynökségének tulajdonosa.
„A Figula fivéreknél Balatonfüreden személyesen megtapasztalja az ember, hogy milyen dinamizmus jellemzi a borászatot Dél- és Középkelet-Európában. Lépésről lépésre 30 hektárnyira bővítette a két testvér a 2008-ban, korán elhunyt édesapjuktól, Magyarországon „Az év borásza” 2000-ben, örökölt gazdaságot, sokat fektettek be a technológa fejlesztésébe, és boraikat nemzetközi top-színvonalra hozták fel”.

Ötven országból összesen 4 783 kiállító jelenti a fő vonzerőt három napig a várhatóan több mint 40 ezer szakmai látogatónak, akik a világ minden tájáról érkeznek.
Máté Szilvia, a düsseldorfi vásár magyarországi képviselője a helyszínen segít a tizenkilenc magyar kiállítót, hogy az üzleti tárgyalások feltételei a lehető legkedvezőbbek legyenek:
- Düsseldorf most három napig a bor „világvárosává” válik. Bábeli nyelvzavar és óriási nyüzsgés jellemzi az első napot. Mindenféle nyelven beszélgetnek kiállítók és látogatók. Legkevesebben németül. Találkozhatnak a látogatók borokkal minden olyan országból vagy régióból, amely aktívan szerepel a nemzetközi borkereskedelemben. De kiállít a feltörekvő új piaci szereplők egy része is.
Hozzáteszi, hogy a magyar cégek a tavalyi 200 után, idén 220 négyzetméteren, látványosabban mutatkoznak be:
- Nyolc vállalat bérelt standot Tokaj-Hegyaljáról, és a régió ezzel dominál majd hazánk vásári kínálatában, a düsseldorfi seregszemlén. De képviseli magát Abaújszántó, Neszmély, Pannonhalma, Siklós, Sopron, Szekszárd és Tök is, zömmel a 6-os csarnokban.
Ennél azonban jóval több magyar bortermelő van jelen a vásáron, importőr partnere révén, hasonlóan a Figula fivérekhez.
Naponta átlag több mint száz szakmai rendezvény közül válogathatnak a látogatók. A szervezett kóstolók mellett érdekes témák például, hogy a különböző borokhoz milyen ételek illenek, sok újdonsággal. Szakértők tartanak előadásokat a bor kereskedelmének új lehetőségeiről, piaci trendekről vagy az export és import szabályozásáról.
„A világ bortermelésének trendi és vezető fajtái” címmel idén is várja a vendégeket a kóstoló zóna. Minden látogató pohárral kezében barangolhat 1000 féle kiállított bor labirintusában, és saját maga tölthet abból az italból, amelyre kíváncsi. Aki okostelefonnal indul a felfedező útra, azonnal információkat kaphat arról a borról, amelyikre éppen kíváncsi.

