Csodálkozással és értetlenséggel fogadta Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) elnöke, hogy a versenyhivatal szervezetüket is bevonta a vizsgálatba. Az elnök szerint érthetetlen a kartellgyanú, hiszen a magyar dinnye promóciója kapcsán tartott véleménycserén árról szó sem esett, csupán szakmai kérdéseket vitattak meg. Hozzátette: a GVH a vizsgálat megindítása előtt, az adatgyűjtés során csak adatokat kért a FruitVeB-től, arról szó sem volt, hogy vizsgálná a szakmai szervezetet.
Simonka György (Fidesz) országgyűlési képviselő, a Magyar Dinnyeszövetség elnöke pedig arról beszélt, hogy a versenyhatóság akkor nem tett semmit, amikor az áruházláncok visszaéltek gazdasági erőfölényükkel. Most viszont vizsgálódik, amikor a magyar gazdák érdekeit kívánják érvényre juttatni. A szakmai érdekképviseleti szervezet vezetője jelezte: az érdekvédő tevékenységgel nem hagynak fel - bármennyi bírálatot is kapnak -, sőt azt a későbbiekben ki kívánják terjeszteni a magyar paprika és alma promóciójára is.
Fodor Attila, a CBA üzletlánc kommunikációs igazgatója elmondta: álláspontjuk változatlan. Korábban az MTI-nek elmondta: a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a "dinnye kerekasztalon" nem írt elő kötelező árat a gyümölcsre. Hozzátette: a szóban forgó megbeszélésen Budai Gyula, a VM parlamenti államtitkára arra hívta fel a jelenlévők, azaz a kereskedők figyelmét, hogy a magyar dinnyetermelőktől vásárolják meg a dinnyét, ha lehet. Emellett az ár kialakításakor tanúsítsanak önmérsékletet a szezon elején. Rögzített árról azonban nem volt szó - mondta akkor Fodor Attila.
Fazekas Sándor: a termelők érdekében való fellépés nem tilos
Dinnyeügyben az áruházláncok, a termelők, az érintett szövetségek és a minisztérium részvételével folytatott tárgyalás célja a magyar termelők védelme volt; a nemzeti termelők érdekében való fellépés pedig nem tilos, sőt bevett gyakorlat a világ minden táján - válaszolta az MTI tudósítása szerint Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Mesterházy Attila (MSZP) országgyűlési képviselőnek adott írásbeli válaszában, amelyet az Országgyűlés honlapján tettek közzé csütörtökön.
A miniszter azt írta: "arról pedig, hogy a fent említett egyeztetésen kialakított szóbeli egyezség kartellnek minősül-e, kérdezzék meg vidéken azokat a gazdákat, akiknek az érdekében ez a tárgyalás lezajlott". Megjegyezte azt is, hogy ősztől a magyar almatermelők érdekében is promóciós kampányokat folytat majd a tárca.
Az MSZP frakcióvezetője kérdésében azt firtatta, hogy Fazekas Sándor Budai Gyula államtitkárnak még a nyílt törvénysértést is megengedi-e? Ön szerint a hatáskörét túllépő államtitkárt nem kell "elszámoltatni"? - teszi fel a kérdést az ellenzéki politikus.
A tárgyalásoknak két fontos célja volt - jegyzi meg a miniszter. Egyrészt, hogy a minőségi magyar dinnyét az áruházláncok tisztességes, a tavalyi szintet legalább elérő áron árulják, másrészt hogy az import dinnyét ne akciózzák olyan árszintre, hogy az a magyar termelőket ellehetetlenítse.
A minisztériumot képviselő Budai Gyula államtitkárnak a mindegyik fél számára elfogadható konszenzus kialakítása volt a feladata, amely feladatának eleget is tett - szögezi le.
Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön egy más témában tartott budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: a kormány tiszteletben tartja a dinnyeértékesítési ügyben indult versenyhivatali eljárást.

