Becsült olvasási idő: 1 perc
Melyek a leggyakrabban hamisított vetőmagok?

Vetőmag-hamisítás áldozatául eshet, aki bedől az alkalmi vételnek, vagy ismeretlen forrásból vásárol. Ruthner Szabolcs a Gazdaság TV-nek arról beszélt, hogyan kerülhetik el a gazdák, hogy génmódosított vagy hamisított vetőmagot vessenek, és ezzel akár a szomszéd táblákat is károsítsák.

„Vetőmag-hamisításnak számít, amikor a zsákban nem az van, ami eredetileg lenne benne a címkézés szerint” – mondja Dr. Ruthner Szabolcs, a Vetőmag Szövetség és Terméktanács ügyvezető igazgatója. „Helyette egy vetőmagszerű terméket találunk, ami sem fizikai, sem genetikai értékében nem hasonlít a vetőmaghoz.”

vetAz ügyvezető szerint többféleképpen is elkerülhető a bizonytalan forrásból származó, génmódosított, hamis vetőmagok vetése. „Megbízható forrásból vásároljunk, azoktól a vetőmag-forgalmazóktól, akiktől már évek óta. Érdemes megvizsgálni a hivatalos okiratnak minősülő címkét is, amit minden esetben a hatóságnak kell kiállítania. A címkén többféle biztonsági, hamisítás elleni védelmi elem is található: a vízjegy és egy téphetetlen, egyedi sorszám.

Menjünk biztosra és a hatóság internetes adatbázisában ellenőrizzük a megvásárolt vetőmagot! Az adatbázis segítségével, miután a kért paramétereket beírtuk, kiderül, hogy vetőmagunk ellenőrzött vagy bizonytalan forrásból származó, minőségtelen, káros termék-e.”

Magyarországon tilos a génmódosított kukorica vetése, azonban a szomszédos országokban nem mindenhol. Dr. Ruthner Szabolcs elmondta, hogy jelenleg is folyik egy hatósági vizsgálat, mert a határ mentén a gazdák kintről vásároltak vetőmagot, ami elképzelhető, hogy génmódosított volt.

A jogszabályok szerint, ha ez valóban kiderül, az elvetett kukoricamagot ki kell tárcsázni. Abban az esetben, ha már virágzott, nemcsak azt a táblát kell eltávolítani, de körülötte egy nagyobb területet is, a keresztbeporzás és szennyeződések lehetősége miatt.

Dr. Ruthner Szabolcs elmondta: a leggyakrabban hamisított vetőmagok a kukorica, a repce és a napraforgó