hero
Store Insider

Rovat:

Fogyasztó
Becsült olvasási idő: 1 perc
Minden harmadik fogyasztó rendszeresen iszik koffeinmentes kávét

Tavaly a teljes magyarországi kávépiac értéke meghaladta a 77 milliárd forintot. 

A kávéspiacon a kapszulás kávékra 19 milliárd forintot költöttek a vásárlók, ami 9 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A koffeinmentes kávék forgalma értékben 2 százalék volt, volumenben pedig egy százalékát adják a teljes kávépiacnak. A kávéfogyasztók több mint harmada rendszeresen fogyaszt koffeinmentes kávét.

A Costa Coffee és a gkid közös, februárban mintegy 3300 kávékedvelő válaszain alapuló felmérése szerint a megkérdezettek 34 százaléka válaszolta azt, hogy rendszeresen fogyaszt koffeinmentes kávét. A legtöbben délután és este, ugyanakkor szintén 34 százalékuk ragaszkodik a koffeines kávéhoz, ők kizárólag ezt isszák.

A fogyasztók negyede naponta egyszer, míg a válaszadók fele naponta többször is iszik kávét, azonban kevesen, három százaléknyian vannak azok, akik kizárólag koffeinmenteset fogyasztanak. Közülük nagyobb arányban vannak a nők (4 százalék), és a fiatalok körében is kedveltebb: a 18-24 évesek 5 százaléka csak ezt választja. 

A felmérték azt is, miért isznak az emberek koffeinmentes kávét: a mellette szóló legfontosabb érvként a válaszadók mintegy fele azt hozta fel, hogy ez jó megoldást jelent akkor, ha már nem szeretnék túllépni a megszokott napi koffeinmennyiséget.

A minőségi kávézás a Nielsen 2022-es magyarországi adatai szerint, a változó gazdasági környezet ellenére, továbbra is fontos igény.

Via MTI

Kép: Adobe