Becsült olvasási idő: 1 perc
Mohácsi vágóhíd: már 700 embert foglalkoztat

Az elmúlt időszakban – hetente – 13 ezer normál sertést, kocát és mangalicát vágtak le az MCS Zrt új vágóhídján. Az év végéig heti 16 ezerre növelik a vágásszámot (ami közel lesz a teljes kapacitásához) a már most több mint 700 embert foglalkoztató üzemben.

A társaság kiemelte azt is, hogy vágóhíd már megszerezte a harmadik országokba irányuló exporthoz szükséges engedélyt és a kiskereskedelmi láncok által megkövetelt úgynevezett IFS-tanúsítást valamint a japán exportengedélyt is. Folyamatban van a Kínába, Szingapúrba, Koreába történő exportáláshoz szükséges engedélyek megszerzése.

Az MCS Vágóhíd Zrt. honlapján korábban közzétett összefoglaló szerint az új mohácsi vágóhíd látja el húsalapanyaggal a Pick Szeged Zrt.-t. Az üzemben levágott nagy súlyú kocák szolgálnak alapanyagként a Pick téliszalámijához, a cég mangalica-termékeit szintén a Mohácson vágott speciális magyar sertésfajtából készítik.

A 21 milliárd forintból létrejött beruházásból 5 milliárd forint húsipari technológiai fejlesztés volt, amelynek része a vágó-, csontozó- és csomagolási technológia, illetve az automata logisztikai rendszer.