Becsült olvasási idő: 6 perc
Nem ennivaló, nem innivaló, mégis csodás hungarikum

Az Élelmiszer elkötelezett híve, szószólója a magyar termékeknek és hungarikumoknak – még ha nem az ízlelőbimbónkat, hanem más érzékszerveinket célozzák is meg. Ezért tartjuk természetesnek, hogy két rendkívüli, kihagyhatatlan  hungarikumra hívjuk fel a figyelmet. A Csík zenekar vadonatúj feldolgozásain alapuló Daloskönyvével lép fel a jubileumi Sziget mínusz 1-dik napján – augusztus 6-án – a Nagyszínpadon, 5-én pedig monstre műsorban 150 emlékezetes magyar dal csendül fel.

A majd három órás megakoncerten a magyar beat- és rocktörténelem olyan legendáival közösen adják elő feldolgozásaikat, mint Szörényi Levente, Bródy János, Presser Gábor, Földes László és Kovács Kati – de természetesen a Csík-koncertekről szinte „elmaradhatatlan” Kiss Tibor, Lovasi András és Ferenczi György is színpadra lép.

csíkEddigi fennállásának legnagyobb koncertjére készül a Csík zenekar: a jubileumi Sziget mínusz 1-dik napján vadonatúj feldolgozásokat tartalmazó Daloskönyvét mutatja be a nagyérdeműnek, legendás vendégeket hívva a fesztivál Nagyszínpadára.

A Sziget világzenei programját immár egy évtizede szervező Marton László Távolodó és Lőkös Csaba álltak elő a speciális koncert gondolatával, amely mind a zenekarnak, mind a Sziget szervezőiroda vezetőinek megnyerte a tetszését. Az ötlet lényege, hogy az eddigi nagy sikerű feldolgozások mellé készüljenek olyan új koprodukciók, amelyek élőben is bemutatkoznak a zenekar történetének eddigi legnagyobb szabású koncertjén. Kifejezetten ennek a felkérésnek az apropójából készülnek el azok az új számok, amelyek ennek a speciális koncertnek a gerincét adják majd. Olyan dalokat dolgoznak fel, amelyek a magyar könnyűzene története és a zenekar magánmitológiája szempontjából egyaránt fontosak. A feldolgozások módja bátran mondható unikálisnak, hiszen úgy rugaszkodnak el az eredetiktől, hogy közben magukba foglalják azoknak a meghatározó énekhangjait. És ettől a „csavartól” – Szörényi Levente, Bródy János, Presser Gábor, Földes László, Kovács Kati, Kiss Tibor, Lovasi András és Ferenczi György közreműködésével – egy olyan forma teremtődik, mely nemcsak a magyar könnyűzene műfajai, de azok nemzedékei között is hidat teremt. Egy olyan örökzöld „kötelező olvasmány”, amilyen eddig még nem volt – de amilyennek a későbbiekben még lennie kell, hiszen a zenekar szándéka szerint ezzel a „kiadással” egy több évesre tervezett sorozat veszi kezdetét.

A huszonnégy évvel ezelőtt Kecskeméten megalakult Csík zenekar kezdetben főleg a táncházas körökben volt ismert, koncertzenekarként az ezredforduló környékén futott be, de a 2000-es sydneyi nyári olimpiai játékok megnyitóján már a magyar népzene egyik reprezentánsaként lépett fel. Ugyancsak erre az időre esett egy másféle „utazás” kezdete is. 2001-ben A kor falára című albuma címadó számában szvingbe úsztattak át egy magyarpalatkai dallamot, majd a 2005-ös Senki nem ért semmit című albumon – a felvidéki, békési és erdélyi muzsikák mellett – három Kispál és a Borz-számot is feldolgoztak. Mégpedig oly módon, hogy azok éppúgy belesimultak a magyar népzene szövetébe, mint a Csík zenekar hangvételébe – és ezzel lényegében megteremtették a „tradicionális rocketnót”. Azóta nincs megállás, kimondott szárnyalás van e műfajban. Ezt mutatja, hogy a 2008-as Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen… albumon szereplő Most múlik pontosan című Quimby-feldolgozásból nemzedéki himnusz lett, mely immár több mint nyolcmillió rákattintást ért el a YouTube-on. Majd a 2011-es Lélekképek című albumon újabb Kispál és a Borz- és Quimby-feldolgozásokkal (Földtörténet, Szívrablás, Fekete L’Amour, Tébolyda) gyarapodott a sor, nem feledkezve meg a blues-rajongókról sem (A széki Hobo). Mára talán épp a feldolgozásoknak köszönhetően a Csík zenekar hazánk egyik legsikeresebb koncertzenekara, népszerűségük a legfelkapottabb rockzenekarokét is elhomályosítja. 2011 év végi nagykoncertjükre ötezer rajongó zarándokolt el, a tavaszi MÜPA-s előadásra hetekkel előbb elfogyott minden jegy.

Augusztus 6-án pedig, a jubileumi Sziget mínusz 1-dik napján, a fesztivál legnagyobb színpadán egy egyszeri és megismételhetetlen eseménynek lehetünk szem és fültanúi. A Csík zenekar élete eddigi legnagyobb szabású buliján, egy majd három órás monstre koncerten, a már ismert slágerek mellett bemutatkoznak a legújabb, kifejezetten erre az alkalomra készülő feldolgozások, ráadásul az eredeti dalok előadóinak közreműködésével.

Azért, hogy ez az ünnepi koncert mindenki számára elérhetővé váljon, a Sziget szervezői erre a napra egy kedvezményes, 6900 forintos jegyárat vezetnek be. Az „ottalvós” bérletet váltóknak pedig ez a koncert ajándék.

Ünnepel a Magyar Dal a Szigeten

Még egy hungarikum: Idén 20. alkalommal hívja látogatóit Európa legjobb nagyfesztiválja. A jubileum okán azonban egy „Mínusz Kettedik” nappal bővül: augusztus 5-én ugyanis a „magyar dal” ünnepel a Szigeten. A Nagyszínpadon egy monstre koncert erejéig visszatérő Magyar Dal Napján – egy 11 órás koncertfolyam keretében – 70 zenekar és előadó lép fel, s mintegy 150 magyar slágert hallhat élőben a közönség. Mostanra napvilágra került a részletes program is.

A műsor vasárnap délben kezdődik: a „Kezdet” című első órában a Smile zenekar tolmácsolásában a hazai beat-történet legfontosabb slágerei szólalnak meg. A zenekar vendégeként Zalatnay Sarolta is színpadra lép.

A második órában Török Ádám és a Mini, a Belmondo, a Ladánybene 27, valamint a Péterfy Bori és a Love Band szerepel, majd a hazai underground legmeghatározóbb dalait eleveníti fel Bárdos-Deák Ági, Müller Péter Sziámi és Menyhárt Jenő: a Kontroll Csoport, az URH, a Sziámi és az Európa Kiadó 1-1 slágere csendül fel.

2 óra után a Kistehén kezdi a sort, őket követik a Neoton Família sztárjai, valamint a Pál utcai fiúk, Lovasi András, a Pa-Dö-Dö, a Dolly Roll, a Republic, majd Novák Péter egy Kimnowak dallal és új projektje, az 1 pont 1 egy dalával lép színpadra. Ő egyébként idén is maratoni szereplője lesz a Magyar Dal Napjának, déltől este 11-ig ugyanis műsorvezetőként is részt vesz a programban.

Jelen lesznek a hazai hiphop legnagyobbjai is: az Animal Cannibals, Sub Bass Monster, Fluor, a Hősök, Akkezdet Phiai és a Punnany Massif.

Takáts Tamás személye köti össze a Karthago zenekart és a Takáts Tamás Dirty Blues Band-et, együtt azonban most először lesz látható és hallható a két legendás csapat. Őket követi Balázs Fecó slágeregyvelege, majd a Magna cum Laude lép színpadra.

Az 5 órakor kezdődő blokkban Závodi Gábor és csapata a hazai rock igazán nagy slágereivel szerepel. A dalokat Keresztes Ildikó,  Rudán Joe, Novák Péter, Somló Tamás, Frenreisz Károly és Ganxsta Zolee adják elő. Őket követi majd Hobo és a Tátrai Band fellépése.

A legaktuálisabb csapatok sem hiányozhatnak a programból. Hét óra előtt érkezik a Supernem, a Vad Fruttik, a K2 és Caramel, majd Magyar Jazz Workshop címmel, Zsoldos Béla szervezésében Vukán György, Szakcsi Lakatos Béla, Babos Gyula, László Attila, Lattmann Béla, Csepregi Gyula és Borlai Gergő koncertezik.

Jazz után Jazz + Az és Gringó Sztár-dalok jönnek, Geszti Péter és zenekara tolmásolásában.

Rúzsa Magdi ezúttal két dallal érkezik, Presser Gáborral közösen adják elő a Nekem nem szabad és a Vigyázz a madárra című dalokat.

A ’80-as éveket idézi majd este 8-tól a KFT, az Első Emelet és Fenyő Miklós. Charlie előbb zenekarával, majd Szörényi Leventével közösen lép színpadra. Szörényi után Bródy János szerepel két dallal, majd a nap egyik szenzációjaként Koncz Zsuzsa következik, aki hosszú ideje nem lépett fel fesztiválon!

Gerendás Péter a Szép Júliával érkezik, őt az LGT, a Beatrice, a Tankcsapda, majd a finálé követi, 11-kor pedig véget ér a Magyar Dal ünnepének programja.