hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 3 perc
„Nincs is jobb, mint kint lenni a természetben”

Nagy Réka, az Essity Hungary Kft. customer marketing managere, a cég fenntarthatósági nagykövete mutatkozik be rendhagyó módon az általa fontosnak tartott dolgain, hobbijain keresztül.

Az új embereket, kollégákat leginkább a tárgyaikon és szokásaikon keresztül lehet megismerni. Rovatunkban most Nagy Réka, az Essity Hungary Kft. customer marketing managere, a cég fenntarthatósági nagykövete mutatkozik be rendhagyó módon az általa fontosnak tartott dolgain, hobbijain keresztül. Mindezekből többek között kiderül, hogy Rékának nemcsak a munkája, hanem a missziója is a fenntarthatóság. Lényegében ezer szállal kötődik a természethez és magánemberként is védi, óvja, segíti, amellett hogy számára az a legnagyobb kikapcsolódás, ha érzi a körülötte lévő Életet.    

EGY

FENNTARTHATÓSÁG
A munkámmal kapcsolatban is sokszor előkerül a fenntarthatóság, és a privát életben is nagyon foglalkoztat ez a terület. Ahol tudom, csökkentem a karbonlábnyomom. Ha tehetem, főként gyalog járok, a szerves hulladékot komposztálom, újrahasznosítok vagy újrahasználok dolgokat. Idéntől növeltem a méhlegelőm nagyságát is, bár komoly harcot vívok a családdal, hogy mely terület az, ami még megmaradhat nyíratlanul, és melyik az, amelyiket feltétlenül le kell vágni.

KETTŐ

UTAZÁS/ÖNKÉNTESKEDÉS
Egyik nagy hobbim az utazás, amit végre a Covid lezártával újra lehet művelni. Sajnos a környezeti lábnyoma nem csekély, főleg ha repülőre ül az ember. Idén ezt úgy próbáltam feloldani, hogy a klasszikus nyaralás helyett önkénteskedésre adtam a fejem egy gepárdmenhelyen Dél-Afrikában. Életem egyik legmeghatározóbb élménye lett ez a két hét. Miközben egy új országban értek az impulzusok, megismerhettem rengeteg hasonlóan gondolkozó, a világ minden tájáról érkező embert, testközeli kapcsolatba kerülhettem vadállatokkal, és ami a legfontosabb, tettem valamit a bolygónkért is, hiszen ezen a helyen azzal foglalkoznak, hogy megmentsék a gepárdokat a kihalástól. Mindenkinek ajánlanom az ilyen típusú aktív nyaralást, teljes kikapcsolódás és feltöltődés!

HÁROM

KIRÁNDULÁS – KÉKTÚRA
Mindig is nagyon szerettünk kirándulni, így nem volt meglepő, hogy öt évvel ezelőtt megfogalmazódott bennem, hogy végig kellene járni a kéktúrát. Kezdetben egyedül vágtam neki, majd később csapódtak hozzám túratársak is. Nincs is jobb, mint kint lenni a természetben, barátokkal együtt lenni és közben megismerni olyan tájakat, településeket, ahová amúgy nem biztos, hogy elmenne az ember. Azon vagyok, hogy ezt a másfél millió lépést Magyarországon az elkövetkezendő három évben teljesítsük.

NÉGY

SZARVASGOMBÁSZÁS
Hét évvel ezelőtt lettem kutyás, és azóta már két szőrös gyerekem is van. Sokféle kutyás sportot kipróbáltunk, de nem mindegyik jött be, vagy a kutyák nem élvezték annyira, vagy én. Két évvel ezelőtt jött az ötlet, hogy amúgy is szeretünk az erdőben bóklászni és kirándulni, akkor milyen szuper lenne ezt összekapcsolni valamilyen kutyás tevékenységgel is. Így jött a szarvasgombászat. Kevesen tudják, de hazánkban, ha ilyesmire adja az ember a fejét, akkor mind a kutyáknak, mind a gazdiknak vizsgát kell tenniük, és utána indulhat is a vadászat. Mi is letettük a vizsgákat és próbálkozunk, bár rá kellett jönnöm, hogy nem minden kutyának fekszik ez a tevékenység egyértelműen, mert ahogy az oktatónk mondta: a gomba nem mozog és nincs hangja. De nem adjuk fel, hiszen részeredményeink már vannak!

ÖT 

KERT
Ezt a hobbit a nagyimtól örököltem. Ő volt az, aki mindig valamit kihúzott (gaz) vagy bedugott (palánta) a földbe. Panellakóként nőttem fel, és mindig is imádtam, amikor kint lehettem náluk a kertben. Most már nekem is van itthon egy pici kertem, illetve egy rendes méretű vidéken. Sajnos egy csomó tudás elveszett a nagymamámmal, de ami megmaradt, azt bőszen használom. A hiányosságaimat pedig az interneten található anyagokkal próbálom pótolni. Jó érzés, amikor az ember a saját paradicsomát, zöldségét tudja feltálalni az asztalon.
 

NÉV, BEOSZTÁS: Nagy Réka, Customer marketing manager CEE

MUNKAKÖRI FELADATAI: A közép európai customer marketing csapat vezetése (a magyar kollégákon kívül cseh és lengyel munkatársakkal), az Essity Hungary Kft. fenntarthatósági nagykövete.

LEGNAGYOBB KIHÍVÁS: Adaptálódni a rohanó világhoz, az állandóan változó körülményekhez úgy, hogy az üzlet se sérüljön és a csapatom jól érezze magát, és hatékonyan tudjon dolgozni.

AMIRE A LEGBÜSZKÉBB: Az én brand marketing ténykedésem alatt lett a Zewa piacvezető márka Magyarországon, és azóta is az egyik legerősebb brand hazánkban.

ISKOLAI VÉGZETTSÉG: Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, BSc SUNY Oswego

NYELVISMERET: angol, német

Store Insider 2023/Június