Becsült olvasási idő: 1 perc
Nincs több éjszakai műszak a magyar Tescókban

Megszüntetik a magyarországi Tesco áruházlánc egységeiben az éjszakai műszakot, a döntés nagyjából 4 ezer dolgozót érint, és dolgozónként nagyjából 18-20 ezer forint kiesést jelenthet a havi nettó jövedelemből – írta hétfői számában a Magyar Idők.

 

A lapot az angliai központú kereskedelmi óriáscég egyik képviselője arról tájékoztatta, az intézkedést a napokban fogják bejelenteni, és annak részeként a jövőben megszűnik az éjszakai árufeltöltés az áruházakban, azt a továbbiakban a nyitvatartási idő előtt, illetve napközben, a vásárlási időszakban végzik majd a Tesco alkalmazottai.

Az alapbérek 30 százalékát kitevő éjszakai műszakpótlékon becslések szerint 100-150 millió forintot takarít meg a cég éves szinten, mivel a dolgozók közül mintegy négyezret érintenek az átalakítások – írta a lap.

„A Tesco folyamatosan keresi  a lehetőségeket arra, hogy működését egyszerűbbé és hatékonyabbá tegye és a vásárlók számára jobb kiszolgálást nyújtson - közölte az Élelmiszer Online-nal a Tesco..

2009-től Magyarországon 35 boltunkban már átálltunk a nappalos árufeltöltésre, 2013-tól kezdődően pedig közép-európai szinten is további 100 boltunkban alakítottuk át a működést. A mostani átállás ennek a folyamatnak része.

A kereskedelemben a nappali árufeltöltés egy elterjedt és általános működési rend Magyarországon, minden veresenytársunk hasonlóan működik hosszú évek óta. A Tesco az egyik utolsó cég volt, amely még alkalmazta az éjszakai árufeltöltést.

A Magyar Idők napilap ma reggeli cikkében említett  4000 fő minden olyan a kollégát tartalmaz, akik az elmúlt hónapokban akár csak egyszer is dolgoztak éjjel, de akik alapvetően nappalosak, így őket jelentős bércsökennés nem érinti.

Az októbertől januárig 4 fázisban történő átállás közvetlenül csak 350 munkavállalónkat érinti; a Tesco terve az, hogy a Szakszervezetekkel való egyeztetések során olyan megállapodásra jusson, hogy számukra a vállalaton belül más munkalehetőséget biztosíthasson.

A korábban kizárólag éjszakai műszakban dolgozó munkatársak esetében a jövedelemkiesés valóban 18-20 ezer forint/fő/hó körüli; őket kompenzációban részesítjük” - fogalmaz a Tesco közleménye.