hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 2 perc
Növelheti a vállalati visszaéléseket a globális gazdasági lassulás

Egyre több hazai cég lép fel tudatosan a szervezeten belüli korrupció ellen. A világgazdaság lassulása azonban olyan pénzügyi nyomást helyez a vezetőkre és munkatársakra is, ami miatt az etikus működés melletti törekvések ellenére is könnyebben követnek el szabálysértést.

Az EY új kutatása 53 országban, köztük Magyarországon összesen 5464 munkavállaló és igazgatósági tag bevonásával készült.

Szigorúbban veszik a munkahelyen az etikai normák betartását az elmúlt két évben a magyar válaszadók harmada (34%) szerint. Tízből kilenc megkérdezett (87%) meg van győződve arról, hogy kollégái becsületesen, minden szabályt betartva végzik munkájukat. A pozitív változás elsősorban a vezetői követelmények (44%) és jogszabályi környezet szigorításának (21%) köszönhető, de az ügyfelek (15%), a közvélemény (15%) és a munkatársak (15%) emelkedő elvárásai is hozzájárultak a javuló trendhez.  

Ahogy a világon mindenütt, úgy Magyarországon is komoly nyomás alatt vannak viszont a vezetők és a beosztottak is, hogy a lassuló gazdasági növekedés ellenére is elérjék a kijelölt pénzügyi célokat. Emiatt a hazai válaszadók több mint harmada (39%) úgy véli, hogy megnőhet cégénél a visszaélések kockázata, és hasonló arányban (36%) vannak azok, akik szerint egyes menedzserek a rövid távú haszonszerzés reményében áthágnák az etikai irányelveket.

A nemzetközi trendekhez (31%) hasonlóan, a hazai kutatásban résztvevők közül is sokan (25%) azt tapasztalják, hogy egyenlőtlenség van a visszaélések elbírálásában, és könnyebben elnézik a vezető beosztású kollégáknál az etikátlan viselkedést. 

„Bármilyen válságról is legyen szó, egyértelmű, hogy exponenciálisan nő a korrupció kockázata. Ilyen helyzetben a terveket nehezebb teljesíteni, a nyomás emelkedik, az emberek pedig hajlamosabbá válnak a szabálysértésekre. Most kritikusan fontos, hogy minden cégvezető tudatosan lépjen fel az etikus működés mellett, mert egyetlen korrupciós eset elkövetése is beláthatatlan reputációs és anyagi károkat okozhat” – hangsúlyozta Farkas Ádám, az EY felelős üzleti működéssel foglalkozó területének vezetője.

Globálisan a kutatásban résztvevők ötöde (21%) állította, hogy cégénél komolyabb csalás vagy szabálysértés történt az elmúlt két évben, míg idehaza minden tizedik (9%) válaszadó tudott beszámolni ilyen esetről. Világszerte közel minden harmadik (29%), Magyarországon minden hatodik (16%) nyilatkozó jelentett az elmúlt két évben visszaélést közvetlenül a vezetőségnek vagy etikai forródróton keresztül. Azok, akik eltitkoltak egy-egy felfedezett szabálysértést, leggyakrabban munkatársi szolidaritásból (36%) tették vagy azért, mert nem tudták, kihez forduljanak az ügyben (29%).