Növelheti a vállalati visszaéléseket a globális gazdasági lassulás

Növelheti a vállalati visszaéléseket a globális gazdasági lassulás

Viszont egyre több hazai cég lép fel tudatosan a szervezeten belüli korrupció ellen. 

5 dolog, amit a nagyvállalatoknak tudniuk kell a Panasztörvényről

5 dolog, amit a nagyvállalatoknak tudniuk kell a Panasztörvényről

Magyarország hosszas várakozás után átültette a hazai jogba a Whistleblowing irányelvet. 

Együttműködik az ÁSZ és a Versenyhivatal

Együttműködik az ÁSZ és a Versenyhivatal

Szorosabbra fűzi együttműködését az Állami Számvevőszék és a Gazdasági Versenyhivatal – erről állapodott meg Domokos László az ÁSZ elnöke, és Rigó Csaba Balázs, a GVH újonnan kinevezett elnöke. Az ÁSZ 2011-ben indította el azt a nemzeti korrupcióellenes együttműködést, melynek célja a közpénzügyi helyzet javítása, a közpénzt használó és közvagyont kezelő szervezetek szabályozottságának támogatása, korrupció elleni védettségének erősítése. Ehhez az együttműködéshez való csatlakozási szándékát jelezte most a GVH is.

A Nestlé is kihátrál az Atlétikai Világszövetség mögül

A Nestlé is kihátrál az Atlétikai Világszövetség mögül

Az élelmiszer-és italgyártó óriásvállalat, a Nestlé a továbbiakban nem szponzorálja a Nemzetközi Atlétikai Világszövetséget (IAAF) – olvasható a Figyelő honlapján. A cég attól tart, hogy a szervezet dopping-botránya az ő üzleti hírnevére is árnyékot vet.

Mitől aggódnak a legjobban a magyarok?

Mitől aggódnak a legjobban a magyarok?

A magyarok 64 százaléka a munkanélküliséget, 56 százaléka a szegénységet és a szociális egyenlőtlenséget, 46 százaléka a korrupciót sorolja az ország három legnagyobb problémája közé. Ezt követően a bűnözés és az egészségügyi helyzet iránti aggodalmak fogalmazódnak meg 30-31 százalékos említési arányokkal - derül ki az Ipsos felméréséből.

Elindult a jegybank hatmilliárdos gőzhengere

Elindult a jegybank hatmilliárdos gőzhengere

Tegnap indult a Növekedési Hitelprogram kommunikációjának első kampánya. A hatmilliárd keretösszegű közbeszerzést az Inter Media Group nyerte, a kreatívokat alvállalkozóként a HG 360 készíti.

Ma indul a jegybank hatmilliárdos gőzhengere

Ma indul a jegybank hatmilliárdos gőzhengere

Ma indul a Növekedési Hitelprogram kommunikációjának első kampánya. A hatmilliárd keretösszegű közbeszerzést az Inter Media Group nyerte, a kreatívokat alvállalkozóként a HG 360 készíti.

Álom a korrupciómentes Európa

Álom a korrupciómentes Európa

Évente mintegy 120 milliárd eurónyi (37 200 milliárd forint) gazdasági kárt okoz Európának - derül ki az Európai Bizottság friss korrupcióellenes jelentéséből.

Ügynökségeket vár a Hungarikum Bizottság

Ügynökségeket vár a Hungarikum Bizottság

Két részből álló közbeszerzést írt ki a Vidékfejlesztési Minisztérium a Hungarikum Bizottság 2014-es kommunikációs feladatainak ellátására. Az ajánlattételi határidő január 31.

Transparency: A magyarok szerint korrupt az ország

Transparency: A magyarok szerint korrupt az ország

Magyarország korrupt, és az elmúlt években csak romlott a helyzet – ezt gondolja a magyarok többsége az országunkról. A legtöbb magyart zavarja a mindent átható mutyi, de egyre kevesebben akarnak ellene fellépni – ez derült ki a Globális Korrupciós Barométerből, a Transparency International legfrissebb felméréséből. 

Egy tálca sörrel akarták megvesztegetni a pénzügyőröket

Egy tálca sörrel akarták megvesztegetni a pénzügyőröket

Százezer forinttal és egy tálca sörrel akarta megvesztegetni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőreit egy abaújszántói férfi, akit a NAV emiatt feljelentett - tájékoztatta Varga Zoltán, a NAV Észak-magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága sajtóreferense szerdán az MTI-t.

Mennyire vagyunk elkötelezettek a korrupció terén?

Mennyire vagyunk elkötelezettek a korrupció terén?

A Transparency International most nyilvánosságra hozott jelentésében a 105 legnagyobb multinacionális vállalat korrupcióellenes elkötelezettségét vizsgálta.

Titkolják, kik kaptak felmentést a plázastop alól

Titkolják, kik kaptak felmentést a plázastop alól

Nem hajlandó közkinccsé tenni a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), hogy a minisztérium és a vidékfejlesztési tárca delegáltjaiból álló plázastopbizottság kinek és mi alapján ad felmentést a plázastoptörvény betartása alól - olvasható a nol.hu-n.

A munkanélküliségtől retteg évről évre egyre jobban a világ

A munkanélküliségtől retteg évről évre egyre jobban a világ

A korrupciót és a mély szegénységet tartják az emberek a világot fenyegető két legnagyobb veszélynek, de a munkanélküliség az, amitől évről évre egyre jobban rettegnek.