Mit tekint a cége alapértékének?
Három fontos alapérték mentén dolgozunk a malomnál: integritás, kíváncsiság, fenntarthatóság. Az évek során megteremtett alapértéknek pedig azt tekintem, ahogy a partnereink, versenytársaink, kollégáink gondolnak a cégre. Amikor azt mondják rólunk a beszállítóink, hogy megbízhatóak vagyunk, a versenytársaink, hogy agilisan működünk a piacon, és a kollégáink, hogy szeretnek nálunk dolgozni. Ezen visszajelzések miatt érzem azt, hogy jó úton járunk.
Mit tart a legizgalmasabb szakmai sikerének?
Nagyon összetett és hosszú utat tettünk meg, amíg sikerült egy old school, veszteséges üzemből egy sikeres, love brandet kialakítani. Ehhez olyan emberekkel kellett megtölteni a céget, akik szakmailag felkészültek, és emberileg jól tudnak együtt dolgozni. Fontos volt optimalizálni a költségeinket, új partnereket megszólítani, megnyerni a bankok és a környékbeli gazdák támogatását. Részben megújítottuk a gyártási és raktározási technológiát is.
Képességeinket felismerve és erősségeinket kihasználva, elhelyeztük magunkat a térképen. Hiszen mi nem vagyunk nagy malom. Mindig lesznek, akik olcsóbban tudnak termelni és többet, mint mi. Ezért azt a rést választottuk, hogy az átlagos liszttől legyen egy picit, de folyamatosan magasabb minősége a termékünknek, és legyen egy picit (de mindig) jobb a partnerismeretünk, mint a versenytársaknak.
2022-ben új branddel jelentünk meg, termékeinket innentől Czellinek hívjuk. A ’z’ betű Celldömölk város régi írásmódjából jön. Büszkék vagyunk arra, hogy nevünkkel kapcsolódunk a városhoz, és a múltjához. Az innovatív szemléletünket a tasakok színes zászlós megjelenése tükrözi. Az új dizájn tervezésekor a cél az volt, hogy a boltban állva meg tudjanak különböztetni minket a klasszikus liszt csomagolástól, amik régebbi idők stílusát idézik. Az új megjelenéssel pedig az online térben is erősítettünk. Rengeteg megerősítő visszajelzést kapunk a közösségi médiából, és a webshopunk kedveltsége is növekszik.
Nagyon sok tervünk van, most éppen egy új termékvonal fejlesztésén dolgozik a csapat, amivel egy piaci rést tölthetünk meg. Már nagyon várjuk, hogy bemutathassuk.

Mit gondol a legfontosabb emberi értéknek?
Nyitottság és együttműködés – szerintem ezek a tulajdonságok egy tőről fakadnak. Mind a magánéletben, mind a munka világában is boldogabbak és sikeresebbek leszünk, ha ezeket az értékeinket erősítjük. Nyitottság alatt a kíváncsiságot értem. Azt a másik ember felé fordulást, amikor tényleg az ő gondolatait akarom meghallani, és az álláspontját megérteni, nem pedig arra használni fel a másik beszédidejét, hogy a saját gondolataimat fényesítsem. Úgy tapasztalom, hogy ezzel sok konfliktust elkerülhetünk, több közös pontot találhatunk a partnerünkkel, ha a részleteket, a motivációt is megfigyeljük (mert oda nem csak az ördög, hanem az angyal is elbújhat). Hátulütője, hogy időigényes, ezért sajnos a mindennapokban sokszor az egyszerűsítést, sztereotipizálást választjuk helyette.
Az együttműködésről őszintén azt gondolom, hogy előbbre viszi az ügyeket. Lehet, hogy az elején több idő és munka az álláspontokat egyeztetni (a már említett nyitottsággal), mégis ez a legjobb lehetőség arra, hogy a saját nézőpontunkat szélesítsük. Az együttműködés további előnye, hogy a megvalósítási szakaszban kevesebb probléma eszkalálódik, és a csapat többsége „on board” van.

Mi a legfontosabb évszám az életében és miért?
Nagyon sok jó időszak volt az eddigi életemben, de a 2021 ezekből kiemelkedik, hiszen a kisfiam akkor született. Nagyon boldog, ugyanakkor megterhelő időszak volt. A babázás örömei és nehézségei mellett családunknak új otthont teremtettünk, a cégnél pedig a Covid és a szervezeti változások folyamatos kihívás elé állítottak. Tanulságkét ebből az időszakból a kiszámíthatatlanság tolerálását és a változás természetességét raktároztam el magamnak.
Mi a kedvenc receptje?
Most nyáron egy citromos friss sütemény a család kedvence, Mautner Zsófitól. A recept egyébként a C1 lisztünk csomagolásán van, én mindig onnan nézem le és szuper egyszerűen elkészíthető.


