Kármán András pénzügyminiszter szombaton közösségi oldalán arról számolt be, hogy a Tisza-kormány átfogó adóügyi módosító csomagot nyújtott be a parlamentnek.
Posztjában a miniszter közölte, az egyenlő versenyfeltételek megteremtése és a vonatkozó uniós szabályoknak való megfelelés érdekében módosul a kiskereskedelmi különadó szabályozása. Ezzel lehetővé válik az érintett társaságok átalakulása más működési formába. Az adó mértékét a változás nem érinti.
Az OKSZ kommentárjában kiemelte, a módosítás a jogszabály lényegét változatlanul hagyja, a legmagasabb sávban marad a 4,5 százalékos kulcs, ami önmagában rendkívül súlyos teher egy olyan ágazat legnagyobb szereplőin, ahol a jövedelmezőség az adó bevezetése előtt is nagyon alacsony volt, azóta pedig jellemzően veszteségbe fordult.
A kiskereskedelmi különadó így most a veszteséget is adóztatja és felhajtja az fogyasztói árakat. A szövetség szerint ezért valódi változást nem a szabályozás változtatása, hanem magának az adónak a kivezetése hozna.
Hozzátették, hogy a kivezetés makrogazdasági szinten több hasznot hozna, mint a kieső adóbevétel, a felszabaduló forrás lehetővé teszi az árcsökkentést, több és nagyobb akció indítását, serkenti a beruházásokat, növeli a foglalkoztatást és fogyasztáson keresztül a GDP-t.
"készen állunk arra, hogy a témában érdemi egyeztetést folytassunk, és a megoldás kidolgozásához minden szükséges pénzügyi és üzleti elemzéssel hozzájáruljunk"
– olvasható az OKSZ kommentárjában.
Egyúttal arra is felhívták a figyelmet, hogy az adó kivezetése nélkül nem valósulnak meg az egyenlő versenyfeltételek és ha ez így maradna, a Tisza-kormány vinné tovább az Orbán kormány piacellenes intézkedéseit és viselné annak a kockázatát.
Borítókép illusztráció: Adobe Stock


