Becsült olvasási idő: 1 perc
Óriási károk a fűszerpaprika-földeken

Márciusban a hó miatt nem lehetett időben elvetni a magokat, a szeptember hűvös, az október eleje pedig fagyos volt. Az ország nagy részén hasonló pusztítást végzett a hideg - az előző év termésének csak a 40 százalékát takarították be idén.

„Igazán jó idő a paprikára kevés volt, talán az az esőmentes, aszályos július-augusztus volt megfelelő; ott tudott valamilyen termést hozni, ahol öntözni is tudtak" – mondta a híradónak Molnár Albert, a Paprika Molnár Kft. tulajdonosa.

A röszkei feldolgozóba is jóval kevesebb paprika érkezett, és a minősége is hullámzó.

A magyarok évente csaknem 3000 tonna paprikát fogyasztanak el, ennek idén alig a fele ért be itthon, ezért szükség lesz importra is. Dél-Európa mellett Kínából is jön majd őrölt fűszer, ezt azonban a csomagolásra is rá kell írni.

A paprikatermesztők és feldolgozók szerint a gyenge termés miatt a következő hónapokban legalább 10 százalékkal emelkedik majd a magyar őrölt paprika ára.