– Nem mond le a magyar kormány a kiskereskedelem további szabályozásának jogáról, sem a piaci szereplők egyes működési körülményeinek szigorításáról, fogyasztóvédelmi és felügyeleti szempontok alapján. Fenntartjuk ennek a lehetőségét, amit indokol az egyes külföldi élelmiszerek eltérő minőségével kapcsolatban napvilágra került hatósági vizsgálat eredménye is – közölte a Magyar Időkkel a Miniszterelnökség kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztosa.
Szatmáry Kristóf megjegyezte: elvárható a multinacionális élelmiszergyártók részéről, hogy a magyar piacra is kifogástalan, de legalábbis a nyugati fogyasztóknak szánt minőségben szállítsák a termékeiket. A miniszteri biztos szerint a fogyasztóvédelem fokozása mellett főként a nemzetközi áruházláncok működését kell tovább vizsgálni, hiszen ágazati súlyuknál fogva a nagyobb kereskedelmi egységek kínálatában található a legtöbb importált árucikk.
Partnerséget ajánlottak ehhez a kormánynak a hazai kiskereskedelem nagyobb szereplői. A Magyar Időknek az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára azt jelezte, hogy álláspontjuk szerint a vásárlók érdeke az elsődleges szempont, ráadásul a minőségileg kifogásolható termékek, az ezzel járó fogyasztói panaszok a kereskedők üzleti érdekeit sem szolgálják.
Vámos György szerint főként a fogyasztóvédelem irányából szükséges szigorítani a gyártókra vonatkozó előírásokat, például a termékmegjelölés, az összetevők pontos feltüntetése, illetve a vásárlói tájékoztatás szempontjából. A Magyar Idők által megkérdezett élelmiszeripari szervezetek is kívánatosnak tartják a piacszabályozást, azonban szerintük arra is szükség van, hogy a magyar fogyasztók kevésbé az árérzékenységük, mint inkább a minőségi szempontok alapján válasszák ki az asztalra kerülő alapanyagokat.

