A vállalkozó kedvű Mike Murphy Amerikából költözött át Norvégiába, hogy aztán a stavangeri Lervig Aktiebryggeri sörfőzdében dolgozni kezdjen. Murphy-t nemrég a Munchies riportere kereste fel, hogy ugyan készítsen már egy sört némi norvég (tehát nem svéd) csavarral. A kérésen felbátorodva Murphy azt javasolta, hogy az egyik Grandiosa márkájú fagyasztott pizza legyen az egyik összetevő, mivel ebből a mirelit készítményből évente több mint 40 millió fogy el Norvégiában. A másik komponens felvezetéseként Murphy ezután elmondta, hogy lévén a földkerekség leggazdagabb országa, Norvégiáról sok embernek biztosan a pénz jut először eszébe.
A két úriember éppen ezért elhatározta, hogy Grandiosa pizzával és konkrétan készpénzzel fogja gazdagítani a főzetet. Mindennek fényében az általuk Big Ass Money Stoutnak (ezt most inkább nem fordítanánk le) nevezett italt kávé- és csokoládéízesítésű barnasörből, fagyasztott, sonkás-paprikás Grandiosa pizzából, 100 USA dollárból, valamint 100 norvég koronából állították elő az ötletgazdák.
A páros 6000 liternyi kotyvalékot hozott létre az alapanyagokból, és 20 százalékos alkoholtartalommal kívánták felruházni a készítményt. Azt egyelőre nem tudni, hogy mekkora siker (norvég…) koronázta az erőfeszítéseiket.
Bocsánat a szóviccekért.
Fordítás/szerkesztés: Zamaróczy Ádám

