Hideget éppúgy kaptunk, mint csapadékot – ráadásul nem a legmegfelelőbb időben –, a nyár alapvetően szépre érlelte a szőlőket – mondja Bakó Ambrus, a Balaton-felvidék egyik legelismertebb szakembere. Szerinte 2008 óta a legjobb évjárat lehet az idei. Ez persze még függ a szeptember végi és az októberi időjárástól. Az idei termés mennyisége még a tavalyit is alulmúlja, ami miatt a szőlő biztos drágább lesz. Az már a borászokon múlik, hogy mindez megjelenik-e majd a borok árában. – Az olaszrizling, a kéknyelű, a rajnai és a hárslevelű biztosan remek lesz, a rothadásra hajlamos budai zöld és a juhfark viszont még áldozatául eshet a csapadékos ősznek. A szürkebarát hozza a jó minőséget, de a kiemelkedő évhez még hiányzott volna egy bő hét száraz, napsütéses idő.
Hosszan eltartható fehérborokat lehet készíteni idén – vélekedik a paloznaki Homola borászat tulajdonosa, Homola Szabolcs. – A késő nyári csapadék helyrehozta a bogyóméreteket, ami jól jött, mert nehezen indult az év a tavaszi hidegek, s az azt követő aszályos időszakok miatt. A rizling el van csúszva az elmúlt évekhez képest – folytatja a tulajdonos, aki szerint a cukor és a savak szintje is rendben van, így a fogyasztói árakat tartani lehet, néhány különlegesebb tétel viszont drágábban is forgalomba kerülhet, ami az árszintet felfelé húzhatja. Nem ár-, sokkal inkább minőségemelkedés várható, ami jót tesz a borfogyasztás népszerűségének. Utóbbiban a jó bor mellett a borbároknak jut komoly szerep. Homola maga is beszállt ebbe az üzletbe: a fiatal „juniborászok” termékeit előtérbe helyező DiVino franchise megvásárlásával, s a budapesti Gozsdu-udvarban nyitott saját bárt. – A borértékesítésből egyre nagyobb szeletet hasít ki a fogyasztóknak való közvetlen értékesítés, a borbár ennek a prémium formája. Minden évben megtöbbszöröződik az így értékesített mennyiség, ezért döntöttem a DiVino nyitása mellett – magyarázta.
Tokaj és Szekszárd is ígéretes
Tokajban még csak a munkák elején járnak, a muskotályt szedték le. – A fokok és a savak jók, jó esély van az aszúsodásra, ám most még kell egy kis eső, aztán pára és egy szép hosszú vénasszonyok nyara. Ha ez megvan, nagyon szép évünk lesz – mondja Áts Károly, az Év bortermelője cím birtokosa, aki saját pincészete mellett a Tokaj Kereskedőház szakmai csapatát is vezeti idéntől. Tokajban rég volt jó aszúsodás, tehát optimisták, de sajnos egy-egy extrém hideg éjjelen, vagy egy hosszabb esőzésen elcsúszhat az évjárat. Ha minden jól alakul, prémium évjárat lehet a 2013-as.
Szekszárdon is ígéretes a helyzet, bár a nagy tételek szürete még hátravan, s egy komolyabb nyár eleji jégverés kárt is tett a szőlőkben. – Fel kell készülni arra, hogy a komoly tételeket októberben, netán november elején kell majd betakarítani – mondja a Merfelsz Pince tulajdonosa, Merfelsz Gábor. – Ha a vénasszonyok nyara kegyes lesz hozzánk, tovább javulhat a piros szőlő. A rozék nagyon jók lesznek, nem magas savakkal, de sok gyümölccsel, a néró és a turán remek állapotban került be – mondja Merfelsz Gábor. Meleg napok és hideg éjszakák segítenek a kékfrankos és a cabernet érésén, a hűvös éjjelek a borok zamatát adják majd meg. A cabernet jó állapotban van a tőkéken, szép kék színben pompázik, messze vannak ugyan még a fenolos érettségtől, de a jó idő kiemelkedő vörös tételeket hozhat a szekszárdi borvidéken.
Magasabb szőlőárak
A szőlő felvásárlási ára nagyjából a tavalyi szinten alakul – mondja Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára. Érdemi változás van a Tokaj Kereskedőház Zrt. szőlőfelvásárlási stratégiájában: a termelők idén először már a szüret előtt tisztában lesznek azzal, milyen áron veszik át tőlük a sárga muskotályt, a furmintot és a hárslevelűt. – Az árakkal ösztönözni szeretnék a tokaji termelőket, hogy ne kapkodják el a szüretet, adjanak esélyt az aszúsodásnak. Vállaljuk az árversenyt is – mondta Goreczky Gergely vezérigazgató. A tervek szerint 95-100 ezer mázsa szőlőt, s ha az időjárás megfelelő lesz, 5000-6000 mázsa aszút szeretnének átvenni, amit december 15-ig ki is fizetnek a gazdáknak. Négy szakember nyolc hegyközségi területen megkezdte az ültetvények feltérképezését, s egy informatikai rendszerben regisztrálják a táblák és a szőlő minőségét. (D. J.–Cz. P.)

